• Tartalom

28/1990. (XI. 22.) AB határozat

28/1990. (XI. 22.) AB határozat

alkotmányellenességi indítvány elutasításáról1

1990.11.22.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság Retkes Illés kiskunfélegyházi lakosnak a társadalmi vita megszüntetéséről szóló törvény alkotmányellenességének megállapítására benyújtott indítványának tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényt módosító 1990. évi XXXI. törvény 1. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

I. Az indítványozó annak megállapítását kérte, hogy az 1990. évi XXXI. tv. 1. §-a, amely hatályon kívül helyezte az 1987. évi XI. tv. 33—36. §-ait és ezzel megszüntette a ,,társadalmi vita'' intézményét, sérti az Alkotmány 2. § (2) bekezdését, tekintettel a 20. § (2) és a 19. § (1) bekezdésére.

II. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a sérelmezett jogszabályhely nem jelenti az Alkotmány 2. § (2) bekezdésének a népszuverenitás közvetlen gyakorlására vonatkozó rendelkezése megsértését. Az Alkotmány 2. § (2) bekezdése azon mondatából, hogy: ,,A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.'', nem vezethető le, hogy a társadalmi vita eltörlése a közvetlen hatalomgyakorlás sérelmét jelenti. Az Alkotmány ugyanis a közvetlen hatalomgyakorlás mikéntjére részletező szabályokat nem állapít meg: a jogalkotó e fogalmat nem definiálta, azaz a közvetlen hatalomgyakorlás módozatait még példálódzóan sem sorolta fel. A társadalmi vita a közvetlen hatalomgyakorlásnak nem szükségképpeni eleme: hiánya nem egyenlő a közvetlen hatalomgyakorlás hiányával.
Hatályos jogunk szerint a közvetlen hatalomgyakorlás legfontosabb jogintézményei: az 1989. évi XVII. tv.-ben szabályozott népszavazás és népi kezdeményezés országos; a helyi önkormányzatokról szóló törvényben intézményesített helyi népszavazás pedig helyi szinten. Ez felel meg az Alkotmány említett rendelkezésének és összhangban van a modern polgári demokráciák tárgyat érintő rendelkezéseivel. A közvetlen demokrácia fogalmának szükségképpeni eleme, hogy az ezt szolgáló intézmény felett az érdekelt, azaz maga a polgár (vagy meghatározott számuk) befolyással bírjon. A jogalkotásról szóló törvény hatályon kívül helyezett 34. §-a szerint azonban a társadalmi vita kezdeményezésének joga nem az érdekelteket közvetlenül, hanem a Minisztertanácsot, a minisztert, illetve az államtitkárt, valamint a társadalmi és érdekképviseleti szervet illeti meg.
A közvetlen hatalomgyakorlás velejárója az, hogy az így született döntés a törvényhozást is köti. A társadalmi vita eredménye azonban semelyik jogalkotót sem kötötte, sőt a vita eredményének teljes megismeréséhez a vita alanyainak sem lehetősége, sem jogszabályban biztosított joga nem volt; a törvény 35. § (4) bekezdése egyszerű tájékoztatási kötelezettségről rendelkezett. A társadalmi vita emellett nem volt kikényszeríthető, mivel elmaradásához nem fűződött jogi szankció. A törvény 33. §-a ugyanis a ,,lakosság széles körét érintő ,,törvényjavaslat'' társadalmi vitáját tette kötelezővé, e megfogalmazás azonban alkalmatlan a kellően precíz jogértelmezésre, következésképpen már az is kérdéses volt, hogy melyek a vitára bocsátandó törvényjavaslatok. Mindezek alapján megállapítható, hogy az 1987. évi XI. tv.-ben intézményesített társadalmi vita nem a közvetlen demokrácia intézményeként, hanem annak pótlékaként értelmezhető. E jogintézmény az állampárti hatalmi mechanizmus részeként kapott értelmet, kiiktatása a parlamentarizmus és a jogállamiság kiépítésének folyamatával összhangban történt. A parlament tényleges funkciójának helyreállítása, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az alkotmánybíráskodás éppen annak a demokratikus intézményrendszernek a megvalósítását szolgálja, amelynek hiányát a társadalmi vita intézményével igyekeztek pótolni.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Alkotmánynak az indítványozó által említett 19. § (1) és a 20. § (2) bekezdése, valamint a 2. § (2) bekezdése között az általa jelzett összefüggés nem áll fenn.

III. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a társadalmi vita intézményének hatályon kívül helyezése nem érintette a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. 19. és 20. §-ainak hatályát. E szakaszok értelmében az állampolgárok közvetlenül, illetőleg képviseleti szerveik útján közreműködnek az életviszonyaikat érintő jogszabályok előkészítésében és megalkotásában, továbbá a jogszabály előkészítését végző szervek kötelesek a jogalkalmazó szerveket, a társadalmi szerveket és az érdekképviseleti szerveket az olyan jogszabályok tervezetének előkészítésébe bevonni, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetőleg társadalmi viszonyokat érintik.
Ezt a határozatát az Alkotmánybíróság az 1989. évi XXXII. törvény 41. §-a értelmében a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Alkotmánybírósági ügyszám: 753/B/1990.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére