• Tartalom

1990. évi CIV. törvény

1990. évi CIV. törvény

a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről1 és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól2

2004.05.01.

Az Országgyűlés az államháztartási rendszer újraszabályozását megelőzően, a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás igényével az 1991. évi állami költségvetésről és annak végrehajtásához kapcsolódóan az államháztartás vitelének egyes átmeneti szabályairól az alábbi törvényt alkotja.

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1991. ÉVI ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉSE

A helyi önkormányzatok, a Társadalombiztosítási Alap
és a nem állami szervek állami költségvetéshez való kapcsolódásának szabályai

1. § (1)3 Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok költségvetéséhez való állami hozzájárulás normatív mértékeit — a gazdaság teljesítőképességére, valamint a külső és belső egyensúlyi helyzetre való tekintettel — a következők szerint állapítja meg:

a) Közvetlenül — felhasználási kötöttség nélkül — illeti meg a települési önkormányzatokat:

 

— 1990-ben önkormányzati választásra jogosult községek, nagyközségek részére

2 000 000 Ft

— egy állandó lakosra számítva

2 000 Ft

— az üdülővendégek után beszedett gyógy- és üdülőhelyi díj vagy idegenforgalmi adó minden forintjához

2 Ft

— kommunális tevékenységhez (közvilágítás, temető- és útfenntartás, lakásgazdálkodás) egy állandó lakosra számítva

1 400 Ft

— települési szociális alapellátáshoz egy állandó inaktív lakosra számítva

3 000 Ft

— minden az e törvény 64—68. §-ai alapján az 1991. évben emelkedő kamatozású és 1991. március 1-jén a települési önkormányzat illetékességi területén fennálló kölcsöntartozás után , egy állandó lakosra számítva 200 Ft levonásával

5000 Ft

 

b) Közvetlenül — felhasználási kötöttség nélkül — illeti meg a feladatot ellátó önkormányzatokat:

— a gyermek- és ifjúságvédelem egy ellátottjára

210 000 Ft

— a szociális intézmények egy ellátottjára

147 000 Ft

— az idősek és fogyatékosok napközi otthonának egy ellátottjára

24 000 Ft

— az idősek és fogyatékosok szállást is nyújtó otthonának egy ellátottjára

40 000 Ft

— a fiatalkorúak egészségügyi gyermekotthonai és a gyógypedagógiai intézmények egy ellátottjára

172 000 Ft

— egy óvodai ellátottra

15 000 Ft

— egy nemzetiségi, etnikai óvodai ellátottra (kiegészítő hozzájárulás)

5 000 Ft

— általános iskolai oktatásban részesülő: egy nappali tagozatos tanulóra, három esti tagozatos tanulóra, három levelező tagozatos tanulóra, három 14—16 éves, iskolarendszeren kívüli oktatásban résztvevő tanulóra

30 000 Ft

— alsófokú zenei képzésben részesülő egy tanulóra

19 000 Ft

— általános iskolai oktatásban részesülő fogyatékos gyermekekre

56 000 Ft

— gimnáziumi oktatásban részt vevő egy nappali tagozatos, illetve három esti vagy levelező tagozatos tanulóra

44 000 Ft

— szakközépiskolai oktatásban részt vevő egy nappali tagozatos, illetve három esti vagy levelező tagozatos tanulóra

54 000 Ft

— szakmunkásképzésben részt vevő egy tanulóra

33 000 Ft

— az önkormányzatok által fenntartott szakmunkásiskolai tanműhelyekben oktatott egy tanulóra

36 000 Ft

— általános és középiskolai nemzetiségi, etnikai vagy két tannyelvű oktatásban részesülő egy tanulóra (kiegészítő hozzájárulás)

14 000 Ft

— általános és középfokú diákotthonban és externátusban elhelyezett egy tanulóra

53 000 Ft

— helyi közművelődési feladatokra egy állandó lakosra számítva

100 Ft

— az önálló költségvetéssel rendelkező vidéki kőszínházak egy nézőjére

450 Ft

— az önálló költségvetéssel rendelkező fővárosi kőszínházak egy nézőjére

300 Ft

 

c) Minden megyei és a fővárosi önkormányzatot megillet

50 000 000 Ft



A megyei, fővárosi önkormányzatoknál ez az összeg és részben a (7) bekezdés szerinti illetékbevételek kapcsolódnak az igazgatási, valamint a megyei levéltárral, a könyvtárral, a múzeumokkal, a művelődési központokkal, a pedagógiai intézetekkel, a sporthivatalokkal összefüggő feladatokhoz.

d) ˙A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy a 3. számú mellékletben 4 önkormányzatonként bemutatott normatív állami hozzájárulásokat ahhoz az önkormányzathoz juttassa el, amelyikhez a feladat — a hatáskör-telepítés és az önkormányzatok döntése, s az általuk adott információ alapján — kerül.

e) ˙Az igényjogosultságot jelentő mutatószámok részletes ismertetését a 4. számú melléklet tartalmazza.

f) ˙Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy az 1991. évi állami költségvetés, a helyi önkormányzatok, a köztársasági megbízottak, valamint az egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköréről szóló törvények elfogadását követően azonnal mérje fel az önkormányzatoknál az új vagy módosított normatív hozzájárulásokhoz kapcsolódó mutatószámokat. Egyúttal pontosítsa a nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatást igénybe vevők számát. Ez utóbbi fedezetére 50 millió forint szolgál.

g)5 Azok a helyi önkormányzatok, amelyek normatív állami hozzájárulásban részesülnek és évközben a feladatot átadják a Tv. 3. § (1) bekezdésben foglalt más intézménynek, kötelesek az erről szóló megállapodást — az átadást megelőző hónap 5. napjáig — a Pénzügyminisztériumnak, a Belügyminisztériumnak, valamint az ágazatilag illetékes minisztériumnak megküldeni. A feladat átadása csak a hónap első napjával történhet. Az önkormányzat számára a normatív állami hozzájárulás folyósítása az átadás hónapjának első napjától megszűnik. A normatív állami hozzájárulással az átadás időpontjáig az átadó önkormányzat számol el a tárgyév végén.

h) Két vagy több önkormányzat között évközben történő normatív állami hozzájárulással támogatott feladat átadás-átvétel esetén — az ágazati minisztériumok értesítésének kivételével — a g) pont előírásai alkalmazandók.

A normatív állami hozzájárulást a Pénzügyminisztérium az átvétel időpontjától folyósítja a feladatot átvevő önkormányzatnak, amellyel az átvevő önkormányzat a tárgyév végén számol el.

i) Az évközben szétváló önkormányzatoknak megállapodást kell kötniük az állami hozzájárulás alapját képező mutatószámok és ehhez kapcsolódó normatív állami hozzájárulás, a címzett- és céltámogatás, valamint a fejezetek által lebontott állami hozzájárulás megosztásáról. A 3. számú melléklet szerinti normatív állami hozzájárulással a jogutód önkormányzatok az év végén számolnak el.

(2)

a) A helyi önkormányzatok nagy költségigényű (korábban általában megyeközponti) fejlesztési és rekonstrukciós feladataihoz kapcsolódó címzett támogatások összege 11 814,5 millió forint. Ennek önkormányzatonként és címenként részletezett összegét az 5. számú melléklet tartalmazza.

b) A megyei önkormányzatokat az 1990. évi január 1-jei állandó lakosok után 400 Ft/fő fejlesztési célú állami támogatás illeti meg címzett támogatásként, amelyet a térségi feladatokkal összefüggő, folyamatban levő beruházások és rekonstrukciók, továbbá a települési önkormányzatokkal összefüggő — 1991 előtt keletkezett, a címzett és céltámogatási körbe nem vont — kötelezettségek teljesítésére kell felhasználni.

(3) A helyi önkormányzatok kiemelt fontosságú feladataikhoz a 6. számú mellékletben felsorolt feltételek mellett és mértékben céltámogatást igényelhetnek. Erre a célra 6210,0 millió forint szolgál. A Kormány 1991. január 15-éig tegye közzé a támogatások igénylésének mechanizmusát és az illetékes parlamenti bizottságokkal, valamit az önkormányzatok érdekszövetségével egyeztetve 1991. március 31-éig tegyen javaslatot az Országgyűlésnek a keret felosztására.

(4) A helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzat összege 5948,5 millió forint. Ennek célonként részletezett összegét és az igénybevétel feltételeit a 7. számú melléklet tartalmazza. A Kormány felhatalmazást kap a központosított előirányzat címei közötti átcsoportosításra, valamint az 1991. november 30-áig fel nem használt részének felosztására.

(5) Az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben levő helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási keret összege 5 milliárd forint.

A Kormány — a lakosság elemi ellátását végző intézmények folyamatos üzemeltetésére tekintettel — legkésőbb 1991. január 15-éig intézkedjék az önkormányzatok ehhez kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettségének előírására. A helyi önkormányzatok képviselőtestületei 1991. február 28-áig terjeszthetik elő igényeiket. A Kormány 1991. március 31-éig tesz javaslatot az Országgyűlésnek a keret 75%-ának önkormányzatok közötti felosztására. A fennmaradó 25%-ot az év során előálló pénzügyi feszültségek enyhítésére kell tartalékolni.

E keretből azon településeken, ahol eddig tanács nem működött, az új önkormányzatok dologi feltételeinek megteremtéséhez egyszeri támogatást igényelhetnek. Ezek közül az 1000 fő alatti állandó lakosú önkormányzatok 150 000 forint, az 1000 fő feletti állandó lakosú önkormányzatok 200 000 forint támogatásban részesülhetnek. Az igénylés határideje 1991. január 15-e a Belügyminisztériumon keresztül.6

(6) A települési önkormányzatokat az állandó lakosság által 1989-re bevallott — az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által településenként kimutatott — személyi jövedelemadó 50%-a illeti meg. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknél az 1989. január 1-jei állapot szerinti egy állandó lakosra jutó személyi jövedelemadó-bevétel 50%-a nem éri el a 3200 forintot, a bevételt e szintig az állami költségvetés kiegészíti. Ezen túlmenően azon városi önkormányzatoknak, amelyeknél az így számított összeg nem éri el az 5000 forintot, a bevételt e szintig, de legfeljebb 25 millió forinttal az állami költségvetés kiegészíti.

(7) A megyeszékhely — Pest megyében a megyei hivatal vezetője7 által kijelölt — város önkormányzati hivatala (illetékhivatala) által beszedett illetékekből a város illetékességi területén beszedett összeg a megyeszékhely — Pest megyében a kijelölt — város önkormányzatát, míg a megye illetékességi területén beszedett összeg — az előző összeg kivételével — a megyei önkormányzatot illeti meg. A megyi önkormányzat ebből a bevételből — az illetékügyi feladatot ellátó önkormányzattal történt megállapodás alapján — biztosítja a megyeszékhely, illetve a kijelölt városon kívüli illetékügyi feladatok személyi és dologi kiadásainak fedezetét. A fővárosi önkormányzati hivatal (illetékhivatal) által beszedett illeték a fővárosi önkormányzatot illeti meg.

(8) A helyi önkormányzat területén kiszabott és onnan befolyt környezetvédelmi és műemlékvédelmi bírság 30%-a illeti meg a területileg illetékes önkormányzatot. E rendelkezés végrehajtásáról a környezetvédelmi miniszter intézkedik8.

(9) Az önkormányzatok megalakulásakor az alapítói jog gyakorlása tekintetében tanácsi vállalatnak az Országgyűlés által jóváhagyott Vagyonpolitikai Irányelvek alapján, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság9 által történő értékesítéséből származó bevétel 50%-a az alapítói jogot gyakorló települési, illetve megyei önkormányzatot illeti meg.

(10) A főváros önkormányzatait megilletik az e törvényben megállapított bevételi források. A forrásoknak a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti megosztásánál — a feladatokkal és a hatáskörökkel összhangban — a fővárosi közgyűlés rendelkezik. Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a főváros esetében mindaddig, amíg a Fővárosi Közgyűlés nem dönt, a forrásoknak a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti megosztására, a normatív állami hozzájárulás és a személyi jövedelemadó időarányos részét egy összegben, a Fővárosi Közgyűlés számlájára utalja. A Fővárosi Közgyűlés gondoskodik annak továbbításáról.

(11)10

2. § (1) A Társadalombiztosítási Alap részére az 1989. évi XLVIII. törvényben az 1990. évre garantált bevételi többlet biztosításához előirányzott állami hozzájárulás összege 5420 millió forint. Az előirányzat felhasználása a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi zárszámadásának országgyűlési jóváhagyását követő 15 napon belül történhet meg. Ha a tényleges kiegészítési kötelezettség nem éri el az előirányzott összeget, akkor a különbözet felhasználásáról az Országgyűlés dönt. Amennyiben viszont a tényleges kötelezettség meghaladja az előirányzatot, a túllépést az általános tartalékból kell fedezni.

(2) Az állami költségvetés az 1989—90. években keletkezett tartozásaiból 1991-ben a következőket téríti meg a Társadalombiztosítási Alapnak:

— a Társadalombiztosítási Alap 1989. évi zárszámadásához kötődő visszatérítés

1 600 millió Ft

— az 1990. év során az állampolgári jogú családi pótlékkal kapcsolatos költségtérítés, tételes elszámolás alapján

300 millió Ft

— a társadalombiztosítás által 1990-ben kifizetett, politikai rehabilitáció címén felmerült nyugdíj-kiegészítés megtérítése, tételes elszámolás alapján

500 millió Ft

— az Alap által 1990-ben kifizetett családi pótlék miatti tartozás kamata

3 500 millió Ft

— az 1991. év során az állampolgári jogú családi pótlékkal kapcsolatos költségtérítés, tételes elszámolás alapján

400 millió Ft

— az 1991-ben kifizetésre kerülő, politikai rehabilitáció címén felmerült nyugdíj-kiegészítés, tételes elszámolás alapján

1 845 millió Ft

 

Összesen:

8 145 millió Ft

(3) Az állami költségvetés garantálja a Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetéséről szóló törvényben jóváhagyott kiadásainak teljesítését akkor is, ha a bevételek erre nem nyújtanak fedezetet. A vállalt garancia nem keletkeztet fizetési kötelezettséget akkor, ha a fedezethiány abból ered, hogy a be nem hajtott követelések állománya — ide nem értve a felszámolások miatt véglegesen behajthatatlanná vált követeléseket — meghaladja az 1990. december 31-én fennálló állományt.

3. § (1) Az állami megbízás alapján közfeladatokat ellátó nem állami intézmények, a hittudományi egyetemek és főiskolák támogatásának normatívái:

— szociális intézményi ellátás

147 000 Ft/fő

— idősek és fogyatékosok napköziotthoni ellátása

24 000 Ft/fő

— fiatalkorúak gyermekotthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátása

172 000 Ft/fő

— óvodai ellátás

15 000 Ft/fő

— általános iskolai oktatás

30 000 Ft/fő

— alsófokú zenei képzés

19 000 Ft/fő

— általános iskolai fogyatékos gyermekek oktatása

56 000 Ft/fő

— szakközépiskolai oktatás

54 000 Ft/fő

— gimnáziumi oktatás

44 000 Ft/fő

— szakmunkásképző iskolai oktatás

33 000 Ft/fő

— szakmunkásiskolai tanműhelyi oktatás

36 000 Ft/fő

— nemzetiségi vagy két tannyelvű oktatás (kiegészítő hozzájárulás)

14 000 Ft/fő

— diákotthoni ellátás

53 000 Ft/fő

— felsőoktatási nappali hallgatók oktatása

72 000 Ft/fő

(2) Pártok támogatására 700 millió forint szolgál, ennek pártonként részletezett összegét — a pártokról szóló törvény rendelkezése alapján — a II. fejezet 5. címe tartalmazza. Társadalmi szervek támogatására 400 millió forint, nemzetiségi szövetségek támogatására 200 millió forint az előirányzat. E keretek felosztásáról az Országgyűlés által létrehozott (megbízott) testület dönt. Az 1990-ben is támogatásban részesülő szakszervezeti művelődési intézmények támogatására 200 millió forint fordítható.

(3) Egyházak közvetlen támogatására 1099,9 millió forint szolgál. Ebből 561,4 millió forint a hitéleti tevékenység támogatása, 538,5 millió forint az egyházi ingatlanok felújításához történő állami hozzájárulás. A keret felosztására az egyházak magyarországi legfelsőbb szervei, illetve nem hierarchikus felépítésű egyházak esetén az erre felhatalmazott szervezeti egységeik által delegált képviselőkből álló testület jogosult.

Az állami költségvetés keretében ellátott állami feladatok normatívái és bevételei

4. § (1) A központi költségvetési szervek által ellátott állami feladatok közül az állami felsőoktatási intézmények magyar állampolgárságú nappali tagozatos hallgatói pénzbeli juttatásának normatívája 48 864 Ft/év/fő. A normatíva alapján járó támogatás felhasználásáról a felsőoktatási intézmény dönt.

(2) Az állami költségvetés bevétele a pénzintézetek, valamint a totó-lottó játék bonyolítását végző társaságok államot megillető osztaléka.

Az állami költségvetés kiadásainak és bevételeinek főösszege

5. § (1)11 Az Országgyűlés az 1—4. §-ban foglaltakra is tekintettel az állami költségvetés 1991. évi összes kiadását 93 3.547,9 millió forintban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított kiadási főösszeg fejezetek, címek és kiemelt előirányzatok (rovatok) szerinti megoszlását az 1. számú melléklet tartalmazza.

6. § (1)12 Az 5. §-ban jóváhagyott kiadások fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét az Országgyűlés 85 4.761,8 millió forintban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszeg fejezetek, címek és kiemelt előirányzatok (rovatok) szerinti megoszlását a 2. számú melléklet tartalmazza.

7. § (1) Az állami költségvetés 5. §-ban megállapított kiadási főösszege és a 6. §-ban megállapított bevételi főösszege különbözetének összegével (a továbbiakban: hiány), 78 786,1 millió forinttal az államadósság növekszik.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az (1) bekezdésben meghatározott hiány finanszírozására

— 60 000 millió forint összegű hosszú lejáratú jegybanki hitelt vegyen fel, a hitel kamata 25%, azonos a jegybank által a kereskedelmi bankoknak 1991-ben nyújtott refinanszírozási hitel alapkamatával;

— 15 000 millió forint összegben államkötvényt bocsásson ki;

— 3786,1 millió forinttal növelje az értékesített kamatozó és diszkont-kincstárjegyek állományát.

Az állami költségvetés végrehajtásának szabályai

8. §13

9. §14

10. §15

11. §16

12. §17

13. §18

14. §19

15. §20

16. §21

17. §22

18. §23

19. § (1)24

(2)25

(3)26 Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy minden fejezet beruházási címénél, a Lakás Alappal kapcsolatos elszámolásoknál, valamint a helyi önkormányzatok e törvény 5. és 6. számú mellékletében jóváhagyott címzett és céltámogatására benyújtott igénylések, valamint az 1. § (11) bekezdése szerinti bevétel megosztásának elszámolási idejét 1992. február 28-áig meghosszabbítsa (pótkezelés).

20. §27

21. §28

22. § (1)29

(2)30

23. §31

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG KÖRE ÉS KEZELÉSE


Az állami költségvetés hiánya és más állami feladatok finanszírozását szolgáló, az 1991. évet megelőzően eszközölt, illetőleg 1991-től megvalósuló hitel- és értékpapír-műveletekből származó állami költségvetési adósság (a továbbiakban: államadósság) kezelésére az Országgyűlés a következő szabályokat határozza meg:

24. § Az államadósság belföldi jövedelemtulajdonosokkal szembeni részét az 1990. év végén az alábbi tartozások képezik:

(1) A Magyar Nemzeti Bankkal szemben

a) az állami költségvetés hiányának részbeni fedezetéül 1991. előtt felvett hitelek — beleértve azokat a hiteleket is, amelyek 1981-ig az éves zárszámadási törvények szerint költségvetési bevételként kerültek elszámolásra — fennálló állománya (várhatóan 442,6 milliárd forint);

b) az 1986. évi V. törvény 17. § a) pontja alapján egyes gazdálkodó szervezetek pénzügyi helyzetének rendezése keretében bizonyos adósságaik átvállalásának forrásául felvett hitel (20,5 milliárd forint);

c) az 1986. évi V. törvény 17. § b) pontja alapján az 1987. január 1-jétől létrejött kereskedelmi bankok és átszervezett biztosítóintézetek szükséges alaptőkéjének fedezetéül felvett hitelek még vissza nem fizetett része (5,8 milliárd forint);

d) az 1989. évi XVIII. törvény 22. § (1) bekezdése szerinti vállalati forgóalap-rendezési hitel még vissza nem fizetett része (várhatóan 23,6 milliárd forint);

e) bizonyos nemzetközi pénzügyi szervezetek — Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank, Nemzetközi Beruházási Bank, Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank, Nemzetközi Fejlesztési Társaság — alaptőkéjéhez való hozzájárulás Magyar Nemzeti Bank által megelőlegezett összege (várhatóan 7,9 milliárd forint);

f) a Magyar Nemzeti Bank által felvett és az állami költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelek (várhatóan 1 milliárd forint);

g) az Állami Fejlesztési Intézet32 — és annak jogelődje — által ellátott állami beruházási feladatok finanszírozását szolgáló, a Magyar Nemzeti Bank által 1968—1990 között nyújtott refinanszírozási hitelekből 1990. december 31-éig keletkező tartozások állománya (várhatóan 262,9 milliárd forint);

h) az a) és c) pontokban szereplő költségvetési feladatok részbeni finanszírozására kibocsátott államadóssági kötvények vissza nem vásárolt állománya (4,5 milliárd forint);

i) az e törvény 32. § (1) bekezdésében foglalt hitel.

(2) Más belföldi jövedelemtulajdonosokkal szemben az (1) bekezdés a) és c) pontjaiban szereplő költségvetési feladatok részbeni finanszírozására kibocsátott államadóssági kötvények és értékesített kincstárjegyek állománya (várhatóan 30,1 milliárd forint).

25. § (1) Az 1990. év végén az államadósság nem belföldi jövedelemtulajdonosokkal szembeni részét a rubel- és nem rubelviszonylatokból fölvett kormányhitelekből (8,4 milliárd forint) és a Magyar Állam által a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Banktól közvetlenül felvett hitelekből (várhatóan 24 milliárd forint) eredő tartozások alkotják.

(2) A nem belföldi jövedelemtulajdonosok felé fennálló (1) bekezdés szerinti államadóssággal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat a XXV. Nemzetközi Elszámolások bevételi és kiadási fejezetekben kell előirányozni és elszámolni.

26. § (1) A Magyar Nemzeti Bank 1990. december 31-ei hatállyal nyújtson hitelt az állami költségvetésnek a 24. § (1) bekezdés e)—f) pontjaiban szereplő állami feladatok forrásául, valamint g) pontjában szereplő tartozás átvállalására.

(2) A pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnöke az e törvényben szabályozott feltételekkel

a) külön-külön szerződést kössön a következő államadósság-elemek kezelésére:

aa) az (1) bekezdés szerinti hitelek,

ab) a 24. § (1) bekezdés a) pontjában szereplő hitelek azon része, amely 1981-ig az éves zárszámadási törvények szerint a költségvetési bevételek között elszámolt összegekből keletkezett (281,2 milliárd forint),

ac) a 24. § (1) bekezdés d) pontja szerinti hitelek, illetőleg

b) vonja össze egy új szerződésbe és így kezelje a 24. § (1) bekezdés a) pontjában szereplő azon hiteleket, amelyek a jóváhagyott éves zárszámadási törvények alapján a költségvetési hiány részbeni finanszírozására az állami költségvetés forgóalapja javára kerültek felvételre (161,4 milliárd forint).

27. § A 24. § (1) bekezdés b), c) és h) pontjaiban szereplő államadósság kezelésére vonatkozó, érvényben lévő szerződéseket a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnöke az e törvényben szabályozott feltételek szerint módosítsa.

28. § (1) A 24. § (1) bekezdés d)—e) pontjaiban, valamint a 26. § (2) bekezdés ab) pontjában szereplő államadósság-elemek lejárata 1991-től kezdődően 5 év türelmi idővel együtt 15 év;

(2) a 24. § (1) bekezdés g) pontjában szereplő refinanszírozási hitel 26. § (1) bekezdése szerint nyújtott jegybanki hitellel való átvállalalása miatti államadósság lejárata különbözik aszerint, hogy a refinanszírozási hitel milyen kihelyezéseket finanszírozott:

a) azon részénél, amely állami kölcsönök forrását képezte és az államháztartáson kívüli adós — a 31. § (3) bekezdésében szereplő rendelkezések figyelembevételével — a kölcsön visszafizetésére kötelezett, a lejárat megegyezik az adóssal kötött eredeti szerződésben meghatározottal;

b) további részénél azonos az (1) bekezdés szerintivel.

(3) A 24. § (1) bekezdés f) pontjában, a 26. § (2) bekezdés b) pontjában, továbbá a 27. §-ban szereplő államadósság-elemek lejárata az érvényben lévő bel- és külföldi szerződésekben foglaltakkal legyen azonos.

29. § A 26—27. §-okban szereplő államadósság-elemek az 1991. évben egységesen 9%-kal kamatoznak.

30. § A 24. § (2) bekezdésében és a 25. §-ban szereplő államadósságok lejárati és kamatfeltételei megegyeznek az érvényben lévő belföldi és nemzetközi szerződésekben, illetőleg kibocsátási szabályokban rögzítettekkel.

31. § (1)33 A 24. § (1) bekezdés g) pontja szerinti tartozásra a Magyar Nemzeti Bank által az állami költségvetésnek nyújtott hitelt a Pénzügyminisztérium kölcsönözze tovább az Állami Fejlesztési Intézetnek34. Az Állami Fejlesztési Intézet a továbbkölcsönzött hitelből fizesse vissza a Magyar Nemzeti Banknak fennálló refinanszírozási hitel összegét.

(2) A refinanszírozási hitelből és más forrásból az Állami Fejlesztési Intézet — és annak jogelődje — által eszközölt összes kihelyezések alapján az államháztartáson kívüli adósok felé fennálló követelések összege 153.696,2 millió forint, amiből 22.746,0 millió forint az állami kölcsönök, 130.940,9 millió forint az állami alapjuttatások utáni járadékok összege.

(3) A (2) bekezdés szerinti elkülönítés megvalósításával összefüggésben az Országgyűlés

a)35 az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján a Költségvetési Törvény 31. § (3) bekezdés a)b) pontjában szereplő, adósságszolgálati kötelezettségek alól adott mentesítések, illetőleg a refinanszírozási hitelből adósságkonverzió és közvetlenül vállalkozásokban való állami részesedés megszerzésére felhasznált rész összege — a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének szabályairól szóló 1991. évi XCI. törvény 37. §-ában elengedett követelésen felül — az 1991. év végén 14.138 millió, illetőleg 4.358 millió forint. A tételes felsorolást a 8. számú melléklet tartalmazza.

b) tudomásul veszi, hogy a refinanszírozási hitelből a Gabcikovó—Nagymaros Vízlépcső beruházásra 1990 végéig várhatóan felhasználásra kerülő 33 400 millió forint visszafizetése teljes egészében az állami költségvetést terheli, mivel az Országgyűlés 24/1989. (XI. 10.) határozatával a beruházás Magyarországon megvalósuló részének leállításáról hozott döntés miatt a tervezett erőmű által termelendő villamosenergia árbevételéből számításba vett törlesztési forrás nem jön létre.

(4) A (3) bekezdés szerinti rendelkezések figyelembevételével meghatározott, államháztartáson kívüli adós által teljesítendő adósságszolgálattal fedezett továbbkölcsönzött hitelrész összege az Állami Fejlesztési Intézet állami költségvetéssel szembeni kötelezettsége.

(5)36 A (2) bekezdés szerinti törlesztéseket és járadékokat, az állami kölcsönök kamatát, valamint a jamburgi gázárbevétel összegét — amelyeket az állami költségvetés belföldi adósságszolgálat bevételi fejezetében kell előirányozni és elszámolni — az Állami Fejlesztési Intézet köteles befizetni a költségvetésbe.

(6) Az (5) bekezdés szerinti törlesztések, kamatok és járadékok összegét az állami költségvetés XXVI. Belföldi Adósságszolgálat bevételi fejezetében kell előirányozni és elszámolni.

(7)37

32. § Az Országgyűlés hozzájárul, hogy

(1) az állami költségvetés folyamatos fizetőképességének biztosításához szükséges állami forgóalap megteremtésére a pénzügyminiszter 1990. december 31-ei hatállyal 40 milliárd forint, az államadósság növelését eredményező hitelt vegyen fel a Magyar Nemzeti Banktól;

(2) a hitel

a)38 kamata azonos a 29. § szerintivel.

b) lejárata 1991-től kezdődően 8 év türelmi idővel együtt 15 év. Amennyiben az állami költségvetés a türelmi időszak folyamán valamelyik évben többlettel zár, a visszafizetést a többletből — az Országgyűlés által meghatározott összegben — a türelmi időszak vége előtt meg kell kezdeni.

33. § Az e törvény által szabályozott államadósság egyes összetevői közül a 26—27. és 32. §-okban szereplő jegybanki hitelek, valamint 24. § (1) bekezdés h) pontjában és (2) bekezdésében szereplő államkötvények 28—29. és 32. §-okban meghatározott törlesztési és kamatterheit, továbbá a 24. § (2) bekezdésében szereplő kincstárjegyek kamatterheit az állami költségvetés XXVI. Belföldi Adósságszolgálat kiadási fejezetében kell előirányozni és elszámolni.

34. §39

35. §40

36. § (1)41

(2)42

(3)43

(4)44

(5)45

(6)46

37. §47

38. §48

39. §49

40. §50

41. §51

42. §52

43. §53

44. §54

NEGYEDIK RÉSZ

AZ ÁLLAMI PÉNZÜGYEKRŐL SZÓLÓ 1979. ÉVI II. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS KIEGÉSZÍTÉSÉRŐL

45. §55

46. §56

47. §57

48. §58

49. §59

50. §60

51. §61

52. §62

53. §63

54. §64

55. §65

56. §66

57. §67

58. §68

59. §69

ÖTÖDIK RÉSZ

A FOGYASZTÁSI ADÓRÓL
ÉS A FOGYASZTÓI ÁRKIEGÉSZÍTÉSRŐL SZÓLÓ 1989. ÉVI LI. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL

60. §70

61. §71

62. §72

63. §73

HATODIK RÉSZ

A LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK KAMATAIRÓL

64. § (1) Azoknak a kölcsönöknek a kamata, törlesztőrészlete és az adósság összege, amelyeket az Országos Takarékpénztár vagy a takarékszövetkezet az 1988. december 31-e előtt hatályban volt jogszabályok alapján lakásépítés, lakásvásárlás vagy egyéb építési munkák céljára nyújtott, az adós választása szerint 1991. január 1. napjától kezdődően a 65. vagy a 66. § rendelkezései szerint változik meg.

(2) Az adós a kölcsönt nyújtó pénzintézet felszólítását követő 30 napon belül nyilatkozhat, hogy a kölcsön törlesztését a törvény 65. vagy 66. §-a alapján kívánja-e teljesíteni. Amennyiben ilyen nyilatkozatot határidőben nem tesz, úgy a kölcsön törlesztését a 65. §-ban foglaltak szerint kell megfizetni.

65. §74 (1) A 64. § (1) bekezdés szerinti kamatmentes, vagy évi 3,5%-ot meg nem haladó kamat mellet nyújtott kölcsön kamata egységesen évi 12 %-ra változik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti célra nyújtott 3,5 %-nál magasabb és nem változó kamatozású kölcsönök kamata 1993. január 1-jétől évi 12. %.

66. § (1) A 64. § (1) bekezdése szerinti

a) kamatmentes vagy évi 3,5%-ot meg nem haladó kamatozású kölcsönökre az 1991. január hó 1. napján fennálló és nem fizetési késedelemből eredő tőketartozás felét,

b) az évi 3,5%-nál magasabb mértékben megállapított és nem változó kamatozású kölcsönökre az 1992. január hó 1-jén fennálló és nem fizetési késedelemből eredő tőketartozás egyharmadát az állam elengedi.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott csökkentett kölcsönökre 1991. január 1-jétől; a b) pontban meghatározott csökkentett kölcsönökre pedig 1992. január 1-jétől a lakáscélú bankkölcsönök mindenkori kamatát kell megfizetni.

67. § (1) A kamatmentes és 1—3,5%-os kamatozású kölcsönök törlesztésére 1991. évben egységesen havonta 1500 forinttal többet kell megfizetni, mint a kölcsönszerződésben meghatározott havi törlesztőrészlet.

(2) Ha az (1) bekezdés alapján megállapított törlesztőrészlet nem nyújt fedezetet az esedékes tőkehányad és a 65. §-ban vagy a 66. §-ban meghatározott kamat megfizetésére, úgy a fedezetlen kamathányadot továbbra is a költségvetés viseli.

(3) Ha az (1) bekezdés alapján megállapított törlesztőrészlet magasabb, mint az esedékes tőkehányad és a 65. §-ban vagy a 66. §-ban meghatározott kamat összege, úgy a különbözet a tartozást csökkenti, a törlesztési idő ennek arányában rövidül meg.

68. § A kölcsönszerződés kezese az eredeti szerződésben foglalt feltételek szerint felel a kölcsön visszafizetéséért, a szerződés egyéb feltételei nem változnak.

HATÁLYBALÉPÉS

69. §75 E törvény a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban a 23. § (1) bekezdés és a 60—63. §-ok kivételével 1991. január 1. napjától kell alkalmazni.

1. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvényhez76


Az ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉS 1991. ÉVI KIADÁSAI

Cím

Alcím

Kiem.
előír.

Kiadások

1991. évi előirányzat
(millió forint)

Cím név

Alcím név

Kiemelt előirányzat neve

 

I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

1

 

 

Köztársasági Elnöki Hivatal

 

 

1

 

Béralap

18,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

8,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

4,4

2

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

 

1

 

Állami kitüntetések

50,0

 

 

 

 

 

I. fejezet kiadásai összesen:

80,7

 

II. ORSZÁGGYŰLÉS

1

 

 

Képviselői testület

 

 

1

 

Béralap

352,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

207,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

268,2

2

 

 

Országgyűlés igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

143,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

46,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

282,0

3

 

 

Országgyűlési Könyvtár

 

 

1

 

Béralap

19,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

8,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

15,8

4

 

 

Nemzetiségi szövetségek támogatása

200,0

5

 

 

Pártok támogatása

 

1

 

Parlamenti képviselettel rendelkező pártok támogatása

 

 

1

 

Fiatal Demokraták Szövetsége

64,4

 

 

2

 

Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt

87,7

 

 

3

 

Kereszténydemokrata Néppárt

59,3

 

 

4

 

Magyar Demokrata Fórum

158,4

 

 

5

 

Magyar Szocialista Párt

84,0

 

 

6

 

Szabad Demokraták Szövetsége

146,1

 

 

7

 

Agrárszövetség

42,2

 

2

 

Parlamenti képviselettel nem rendelkező pártok támogatása

 

 

1

 

Hazafias Választási Koalíció

14,2

 

 

2

 

Magyar Szocialista Munkáspárt

15,9

 

 

3

 

Magyarországi Szociáldemokrata Párt

18,0

 

 

4

 

Vállalkozók Pártja

9,8

 

 

5

 

Egyéb pártok

0,0

6

 

 

Társadalmi szervek támogatása

 

 

1

 

Társadalmi szervezetek

400,0

 

 

2

 

Szakszervezeti közművelődési intézmények

200,0

8

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

374,0

 

 

 

 

 

II. fejezet kiadásai összesen:

3 216,7

 

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

1

 

 

Alkotmánybíróság

 

 

1

 

Béralap

62,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

23,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

36,9

2

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

1

 

 

Működési feltételek kiegészítése

33,0

3

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

4,8

 

 

 

 

III. fejezet kiadásai összesen:

161,0

 

IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG

1

 

 

Legfelsőbb Bíróság igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

91,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

39,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

39,4

2

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

1

 

 

Előmeneteli- és bérrendszer

55,3

3

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

11,0

 

 

 

 

IV. fejezet kiadásai összesen:

236,2

 

V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

1

 

 

Legfőbb Ügyészség kiadásai

 

 

1

 

Béralap

76,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

31,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

87,3

2

 

 

Területi ügyészségek

 

 

1

 

Béralap

458,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

198,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

93,8

3

 

 

Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet

 

 

1

 

Béralap

10,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

4,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

2,7

4

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

1

 

 

Előmeneteli- és bérrendszer

537,4

 

2

 

 

Büntetőeljárási törvény módosítása

86,4

 

3

 

 

12 városi ügyészség létesítése

48,0

 

4

 

 

Nyomozó hivatalok felállítása

115,0

5

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

15,0

 

 

 

 

 

V. fejezet kiadásai összesen:

1 765,2

 

VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

1

 

 

Állami Számvevőszék igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

162,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

69,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

127,5

2

 

 

Továbbképző központ

 

 

1

 

Béralap

7,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

3,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

12,8

3

 

 

Ágazati és célfeladatok

0,0

4

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

6,0

5

 

 

Kormányzati beruházások

 

 

1

 

Intézményi beruházások

0,0

 

 

 

 

 

VI. fejezet kiadásai összesen:

388,8

 

VII. MINISZTERELNÖKSÉG

1

 

 

Miniszterelnöki Hivatal igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

200,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

86,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

242,0

2

 

 

Tárca nélküli miniszterek

 

 

1

 

Béralap

18,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

8,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

10,0

3

 

 

Nemzetiségek és Etnikai Kisebbségek Hivatala

 

 

1

 

Béralap

13,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

5,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

24,2

4

 

 

Magyar Közvéleménykutató Intézet

 

 

1

 

Béralap

30,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

11,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

21,7

5

 

 

Pressinform Külföldi Újságírókat Tájékoztató Iroda

 

 

1

 

Béralap

4,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

1,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

5,9

6

 

 

Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete

 

 

1

 

Béralap

109,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

46,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

122,9

7

 

 

Világkiállítási Programiroda

 

 

1

 

Béralap

16,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

7,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

20,1

8

 

 

Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség

 

 

1

 

Béralap

45,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

21,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

29,4

9

 

 

Központi Kormányüdülő

 

 

1

 

Béralap

84,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

35,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

99,5

10

 

 

Biztonsági szolgálatok

 

 

1

 

Béralap

1 652,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

711,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 844,9

 

 

4

 

Állóeszközbeszerzés, létesítés

617,9

 

 

5

 

Lakástámogatás

23,0

11

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

1

 

 

Tudománypolitikai Alaphoz hozzájárulás

44,5

 

2

 

 

Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány

50,0

 

3

 

 

Határon Túli Magyarságért Alapítvány

15,0

 

4

 

 

Teleki László Alapítvány

70,0

 

5

 

 

Nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladatok

17,5

 

6

 

 

Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének támogatása

29,8

 

7

 

 

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat támogatása

85,7

 

8

 

 

Magyar Gazdasági Kamara támogatása

0,0

 

9

 

 

Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat támogatása

0,0

 

10

 

 

Nemzetiségi lapok támogatása

40,0

 

11

 

 

KNEB felszámolása

0,0

 

13

 

 

Új kormányhivatalok felállítása, meglevők átszervezése

0,0

 

14

 

 

Egyházi műemléki épületek céljellegű felújítási költsége

80,0

 

15

 

 

Szent István Bazilika felújításának meggyorsítása

120,0

 

16

 

 

Nemzetközi jelentőségű egyházi nagyrendezvények

100,0

 

17

 

 

Helyi önkormányzatok egyházakkal kapcsolatos céljellegű kiadásai

100,0

 

18

 

 

Római katolikus egyház céljellegű nemzetközi tevékenysége

100,0

 

19

 

 

Új alapítványok támogatása

0,0

12

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

37,6

13

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

15,0

 

2

 

 

Dunai Vízlépcső

700,0

14

 

 

Tartalék

38,3

15

 

 

Gazdasági Versenyhivatal

 

1

 

 

Gazdasági Versenyhivatal igazgatása

 

 

1

 

Béralap

72,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

31,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

42,0

 

2

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

0,0

 

3

 

 

Kormányzati beruházások

 

 

1

 

Intézményi beruházások

0,0

 

4

 

 

Tartalék

20,0

16

 

 

Állami Vagyonügynökség

 

1

 

 

Állami Vagyonügynökség igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

137,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

59,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

31,1

2

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

10,0

3

 

 

Kormányzati beruházások

 

 

1

 

Intézményi beruházások

0,0

 

4

 

 

Tartalék

0,0

17

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

 

1

 

 

Központi Statisztikai Hivatal központi igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

174,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

63,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

149,5

 

2

 

 

KSH megyei igazgatóságai

 

 

1

 

Béralap

261,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

89,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

22,6

 

3

 

 

KSH Népszámlálás

 

 

1

 

Béralap

44,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

18,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

29,6

 

4

 

 

KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat

 

 

1

 

Béralap

25,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

9,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

5,8

 

5

 

 

KSH Számítóközpont

 

 

1

 

Béralap

48,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

20,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

16,2

 

6

 

 

KSH kutatóintézetek

 

 

1

 

Béralap

17,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

8,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

8,0

 

7

 

 

Ágazati és célfeladatok

243,0

8

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

15,0

9

 

 

Kormányzati beruházások

 

 

1

 

Intézményi beruházások

240,0

 

10

 

 

Tartalék

18,0

18

 

 

Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság

 

1

 

 

Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

72,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

31,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

91,5

 

2

 

 

Országos Atomenergia Bizottság

 

 

1

 

Béralap

4,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

2,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

3,9

 

3

 

 

OMFB Fehérje- és Biotechnológiai Iroda

 

 

1

 

Béralap

5,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

2,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

3,5

 

4

 

 

Ipari Formatervezési Tanács irodája

 

 

1

 

Béralap

2,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

1,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

1,4

 

5

 

 

Magyar Szabványügyi Hivatal

 

 

1

 

Béralap

66,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

24,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

35,3

 

6

 

 

Országos Találmányi Hivatal

 

 

1

 

Béralap

78,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

33,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

95,1

 

7

 

 

Országos Mérésügyi Hivatal

 

 

1

 

Béralap

109,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

46,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

148,0

 

8

 

 

Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár

 

 

1

 

Béralap

98,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

38,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

292,1

 

9

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

10

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

20,7

 

11

 

 

Kormányzati beruházások

 

 

1

 

Intézményi beruházások

50,0

 

12

 

 

Tartalék

4,9

19

 

 

Alapok támogatása

 

1

 

 

Központi Ifjúsági Alap támogatása

80,0

 

2

 

 

Világkiállítási Alap támogatása

50,0

20

 

 

Bérpolitikai intézkedési keret

 

1

 

 

Egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók bérpolitikai intézkedésére

1 959,0

 

2

 

 

Oktatási ágazatban dolgozók bérpolitikai intézkedésére

7 150,0

 

3

 

 

Művészeti, közművelődési és közgyűjteményi dolgozók központi bérfejlesztése

350,0

21

 

 

Költségvetés általános tartaléka

 

1

 

 

Címzetlen tartalék

7 000,0

 

 

 

 

VII. fejezet kiadásai összesen:

27 703,5

 

VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM

1

 

 

Belügyminisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

1 389,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

549,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

2 038,9

 

 

4

 

Lakástámogatások

59,3

2

 

 

Köztársasági megbízottak hivatalai

 

 

1

 

Béralap

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

Dologi kiadások

3

 

 

Megyei, Fővárosi, Területi Közgazdasági és Információs Központok

 

 

1

 

Béralap

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

Dologi kiadások

4

 

 

Kormányőrség

 

 

1

 

Béralap

495,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

208,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

90,8

 

 

4

 

Lakástámogatások

5,5

5

 

 

Rendőrség

 

 

1

 

Béralap

11 194,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

4 546,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

3 575,0

 

 

4

 

Lakástámogatások

291,8

6

 

 

Határőrség

 

 

1

 

Béralap

2 043,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

698,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

2 017,0

 

 

4

 

Lakástámogatások

37,8

7

 

 

Tűzoltóság

 

 

1

 

Béralap

140,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

55,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

95,6

 

 

4

 

Lakástámogatások

2,4

8

 

 

Polgári Védelem Országos Parancsnoksága

 

 

1

 

Béralap

345,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

145,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

100,0

 

 

4

 

Lakástámogatások

3,2

9

 

 

Menekültügyi Hivatal

 

 

1

 

Béralap

10,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

4,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

5,3

10

 

 

Kárpótlási Hivatal

 

 

1

 

Béralap

36,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

13,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

30,8

11

 

 

Állami Népességnyilvántartó Hivatal

 

 

1

 

Béralap

64,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

26,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

64,2

12

 

 

Magyar Közigazgatási Intézet

 

 

1

 

Béralap

25,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

8,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

9,1

13

 

 

Főiskolák

 

 

1

 

Béralap

225,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

89,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

150,0

14

 

 

BM kulturális, sport és jóléti intézmények

 

 

1

 

Béralap

380,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

153,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

346,9

15

 

 

BM egészségügyi intézmények

 

 

1

 

Béralap

425,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

173,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

298,0

16

 

 

Alapok

 

1

 

 

Letelepedési Alap

800,0

17

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

1 519,4

18

 

 

Állóeszköz beszerzés és létesítés

3 341,6

19

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

Intézményi beruházások

955,6

20

 

 

Ágazati és célfeladatok

866,6

21

 

 

Tartalék

22

 

 

Vagyonellenőrző bizottságok

 

 

1

 

Béralap

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

Dologi kiadások

23

 

 

Vagyonátadó bizottságok

 

 

1

 

Béralap

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

Dologi kiadások

24

 

 

Állami hozzájárulás az önkormányzatok költségvetéséhez

 

1

 

 

Normatív támogatások

 

 

1

 

Települések általános támogatása

 

 

2

 

Települések összes lakosára jutó támogatás

 

 

3

 

Települések 3—13 éves korú lakosaira jutó támogatás

 

 

4

 

Települések 60 éven felüli lakosaira jutó támogatás

 

 

5

 

Külterületi lakosokra jutó támogatás

 

 

6

 

Gyógy- és üdülőhelyi díjak támogatása

 

 

7

 

Gyermek- és ifjúságvédelem ellátottjaira jutó támogatás

 

 

8

 

Szociális intézmények ellátottjaira jutó támogatás

 

 

9

 

Szakosított szociális intézmények ellátottjaira jutó támogatás

 

 

10

 

Egészségügyi gyermekotthon és gyógypedagógiai intézet ellátottjaira jutó támogatás

 

 

11

 

Középfokú oktatási intézmény tanulóira jutó támogatás

 

 

12

 

Diákotthonban elhelyezett tanulókra jutó támogatás

 

 

13

 

Színházi nézőkre jutó támogatás

 

 

14

 

Területi szakigazgatás tevékenységéhez kapcsolódó, fővárosi és megyei lakosokra jutó támogatás

 

2

 

 

Kiegészítő állami támogatások

 

 

1

 

Elmaradt lakóházfelújítás támogatása

 

 

2

 

Települési szolgáltató vállalatok támogatása

 

 

3

 

Átmenet segítésére szolgáló támogatások

 

3

 

 

Központosított előirányzat

 

 

1

 

Dél-Alföldi települések vízellátása

 

 

2

 

Tanácsok által átvett gyermekintézmények fenntartásához nyújtandó egyszeri támogatás

 

 

3

 

Szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolása

 

 

4

 

Tanácsi közműnyilvántartás

 

 

5

 

Szociális ellátás 16%-os bérfejlesztése

 

 

6

 

Szociálpolitikai feladatok

 

 

7

 

Községi, nagyközségi igazgatás 16%-os bérfejlesztése

 

 

8

 

Benzináremelés ellentételezése a tűzoltóknál

 

 

9

 

Új tűzoltólaktanyák működtetése és a tűzoltók ruhapénze

 

 

10

 

Számítástechnikai feldolgozásokra

 

 

11

 

Színházi bemutatók támogatása

 

 

12

 

Oktatásban dolgozók központi bérfejlesztése

 

 

13

 

Tanácsi egészségügyben dolgozók központi bérfejlesztése

 

 

14

 

SZJA közműkedvezmény megszüntetésének ellentételezése

 

 

15

 

Egyéb kötelezettségekre

 

4

 

 

Évközi központi intézkedések

 

 

1

 

Üzemanyag áremelés ellentételezése

 

 

2

 

Helyi szociálpolitikai feladatokra

 

 

3

 

Évközi bérintézkedések

 

 

4

 

Egyes tárcáktól feladat átvétel, átadás

25

 

 

Állami hozzájárulás az önkormányzatok költségvetéséhez

 

1

 

 

Normatív támogatások

 

 

1

 

Községek állandó lakóira jutó támogatás

5 804,1

 

 

2

 

Állandó lakosok után jutó általános támogatás

21 094,9

 

 

3

 

Gyógy- és üdülőhelyi díjak támogatása

770,4

 

 

4

 

Kommunális tevékenység után járó támogatás

14 766,5

 

 

5

 

Inaktív lakosokra jutó támogatás

13 822,2

 

 

6

 

Gyermek- és ifjúságvédelem ellátottjaira jutó támogatás

6 041,7

 

 

7

 

Szociális intézmények ellátottjaira jutó támogatás

5 786,4

 

 

8

 

Idősek és fogyatékosok napközi otthoni ellátása

1 188,1

 

 

9

 

Idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézeti ellátása

109,7

 

 

10

 

Egészségügyi gyermekotthonok és gyógypedagógiai intézetek ellátottjaira jutó támogatás

1 468,5

 

 

11

 

Óvodai ellátottakra jutó támogatás

5 662,1

 

 

12

 

Általános iskolai tanulókra jutó támogatás

33 937,7

 

 

13

 

Alsófokú zenei képzésben részesülők támogatása

1 382,9

 

 

14

 

Általános iskolai fogyatékos gyermekek ellátására jutó támogatás

1 729,1

 

 

15

 

Gimnáziumi tanulókra jutó támogatás

5 470,6

 

 

16

 

Szakközépiskolai tanulókra jutó támogatás

10 894,7

 

 

17

 

Szakmunkásképzésben részesülőkre jutó támogatás

6 878,6

 

 

18

 

Szakmunkásiskolai tanműhelyben tanulókra jutó támogatás

1 285,8

 

 

19

 

Nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatás tanulóira jutó támogatás

676,0

 

 

20

 

Diákotthonban elhelyezett tanulókra jutó támogatás

4 555,6

 

 

21

 

Vidéki színházak nézőire jutó támogatás

894,5

 

 

22

 

Fővárosi színházak nézőire jutó támogatás

630,0

 

 

23

 

Területi igazgatás, valamint közművelődési (módszertani) tevékenységhez kapcsolódó támogatás

1 000,0

 

 

24

 

Helyi közművelődés támogatása

1 060,0

 

 

25

 

Nemzetiségi és etnikai óvodák ellátottjaira jutó támogatás

70,0

 

2

 

 

Címzett és céltámogatás

18 024,5

 

3

 

 

Központosított előirányzat

5 948,5

 

4

 

 

Települések SZJA kiegészítése

6 980,0

 

5

 

 

Centralizált alárendeltségű szervek

 

 

1

 

Köztársasági megbízottak hivatalai

850,0

 

 

2

 

Területi államháztartási közigazgatási információs szolgálatok

1 500,0

 

 

3

 

KÖJÁL-ok (a hajléktalanok céltámogatásával)

2 800,0

 

 

4

 

Földművelésügyi hivatalok

250,0

 

 

5

 

Munkaügyi hivatalok

400,0

 

 

6

 

Fogyasztói Főfelügyelet

250,0

 

 

7

 

Tűzoltóság

5 200,0

 

 

8

 

Közlekedés felügyelet

150,0

 

 

9

 

Tartalék

0,0

 

 

 

 

VIII. fejezet kiadásai összesen:

229 488,3

 

IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

1

 

 

Honvédelmi Minisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

136,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

55,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

133,0

2

 

 

Magyar Honvédség

 

 

1

 

Béralap

15 401,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

6 110,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

13 170,3

 

 

4

 

Lakástámogatások

500,0

3

 

 

MH gyermekintézmények

 

 

1

 

Béralap

116,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

53,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

45,2

4

 

 

Katonai tanintézetek

 

 

1

 

Béralap

2 253,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

887,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 103,0

5

 

 

Katonai ügyészségek

 

 

1

 

Béralap

99,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

42,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

12,5

6

 

 

MH kulturális intézmények

 

 

1

 

Béralap

372,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

161,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

266,8

7

 

 

MH sportlétesítmények

 

 

1

 

Béralap

70,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

30,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

138,6

8

 

 

MH egészségügyi intézmények

 

 

1

 

Béralap

1 016,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

433,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 044,0

9

 

 

MH üdülők, vendégházak

 

 

1

 

Béralap

156,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

67,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

190,2

10

 

 

Ágazati és célfeladatok

11

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

3 337,5

12

 

 

Állóeszköz beszerzés és létesítés

3 996,8

13

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

Intézményi beruházások

3 040,0

 

 

 

 

IX. fejezet kiadásai összesen:

54 444,1

 

X. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK MINISZTÉRIUMA

1

 

 

Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

236,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

101,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

118,8

2

 

 

MTK—VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény

 

 

1

 

Béralap

14,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

6,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

11,1

3

 

 

Külkereskedelmi Szolgálat

 

 

1

 

Béralap

742,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

86. 8

 

 

3

 

Dologi kiadások

704,7

4

 

 

Alapok

 

1

 

 

Kereskedelemfejlesztési Alap

5 000,0

 

2

 

 

Befektetési Alap

1 500,0

5

 

 

Ágazati és célfeladatok

55,0

6

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

16,0

8

 

 

Tartalék

90,9

 

 

 

 

X. fejezet kiadásai összesen:

8 684,6

 

XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM

1

 

 

Népjóléti Minisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

170,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

63,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

188,6

2

 

 

Lakásügyi Hivatal

 

 

1

 

Béralap

0,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

0,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

0,0

3

 

 

Közegészségügy, járványügy és egészségnevelés intézményei

 

 

1

 

Béralap

383,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

166,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

337,9

4

 

 

Orvosegyetemek, egészségügyi főiskolák és oktatási, kutatási szakintézetek

 

 

1

 

Béralap

4 073,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

1 669,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

5 812,8

5

 

 

Gyógyító-megelőző ellátás szakintézményei

 

 

1

 

Béralap

2 445,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

1 042,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

3 711,8

6

 

 

Szociális szakintézetek

 

 

1

 

Béralap

101,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

43,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

91,5

7

 

 

Országos Mentőszolgálat

 

 

1

 

Béralap

1 227,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

523,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

935,2

8

 

 

Gyermek- és ifjúságvédelem intézményei

 

 

1

 

Béralap

263,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

113,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

239,6

9

 

 

Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság

 

1

 

 

Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

25,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

11,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

160,9

 

2

 

 

Üdülők és szanatóriumok igazgatóságai

 

 

1

 

Béralap

758,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

342,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

2 146,3

 

3

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

124,1

 

5

 

Tartalék

5,8

 

6

 

Ágazati és célfeladatok

 

 

1

 

MOSZ üdültetés támogatása

0,0

10

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

1

 

 

Központi egészségügyi szakmai programok

 

 

1

 

Az 1990. évben a társadalombiztosítástól átvett pénzeszközökből központilag kezelt előirányzatok

 

 

2

 

Kiemelt egészségpolitikai szakmai célok működésének és eszközellátásának támogatása

297,5

 

 

3

 

Az új típusú szakmai szervezeti formák, módszertani-vezetési megoldások megalapozása

240,0

 

 

4

 

Az intézményi ellátások normatív követelményrendszereinek kidolgozása

135,0

 

 

5

 

Egészségvédelmi megelőzési célok támogatása

120,0

 

 

6

 

Az AIDS-program kiemelt feladatainak támogatása

125,0

 

 

7

 

Társadalombiztosításban megtakarítást eredményező nagyértékű berendezések üzemeltetési többlete

440,4

 

 

8

 

Közegészség- és járványügy oltóanyag többlete

67,0

 

 

9

 

Egészségügyi szakirányok és oktatási formák kiegészítő működési támogatása

100,0

 

 

10

 

Tankönyvkiadás támogatása

40,0

 

 

11

 

Társadalmi szervezetek támogatása

25,0

 

2

 

 

Központi szociálpolitikai feladatok

 

 

1

 

Kiemelt szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ellátási célok kiegészítő támogatása

560,0

 

 

2

 

Mozgáskorlátozott személyek gépkocsi vásárlásának támogatása

660,0

 

 

3

 

Nevelési segélyezés normatív kiegészítése

3 800,0

 

3

 

 

Humán szolgáltatások normatív állami támogatása

 

 

1

 

Szociális intézményi ellátás

244,7

 

 

2

 

Idősek napközi otthoni ellátása

3,7

 

 

3

 

Gyermekotthoni ellátás

150,6

 

 

4

 

Egyéb előirányzat

21,0

11

 

 

Családi pótlék

80 890,0

12

 

 

Társadalombiztosítási Alap támogatása

 

 

1

 

Visszatérítés a társadalombiztosítás 1989. évi zárszámadása alapján

1 600,0

 

 

2

 

Az állampolgári jogú családi pótlék 1990. évi folyósítási költségének megtérítése

300,0

 

 

3

 

Az 1990-ben elhalasztott gyógyszer térítési díjemelés miatti kiadási többlet megtérítése

300,0

 

 

4

 

Az 1990-ben kifizetett politikai rehabilitációs jellegű nyugdíj-kiegészítések megtérítése

500,0

 

 

5

 

Az Alap 1990. évi bevételi többletéből adódó, térítésekkel korrigált költségvetési támogatás

5 120,0

 

 

6

 

Az Alap által 1990-ben átvállalt családi pótlék kamata

3 500,0

 

 

7

 

A családi pótlék 1991. évi folyósítási költségének megtérítése

400,0

 

 

8

 

Az 1991-ben kifizetésre kerülő politikai rehabilitációs jellegű nyugdíjkiegészítések megtérítése

1 845,0

13

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

1 170,0

14

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

Intézményi beruházások

2 800,0

 

 

 

 

 

XI. fejezet kiadásai összesen:

132 634,9

Cím

Alcím

Kiem.
előír.

Kiadások

1991. évi előirányzat
(millió forint)

Cím név

Alcím név

Kiemelt előirányzat neve

XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

1

 

 

Igazságügyi Minisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

118,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

50,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

102,1

2

 

 

Bíróságok

 

 

1

 

Béralap

1 229,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

528,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

607,5

3

 

 

Szakértői intézetek

 

 

1

 

Béralap

107,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

45,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

49,4

4

 

 

Gyermektartásdíjak állami megelőlegezése

72,0

5

 

 

IM Büntetésvégrehajtás

 

 

1

 

Béralap

1 898,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

816,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 384,8

 

 

4

 

Lakástámogatások

27,5

 

 

5

 

Állóeszközbeszerzés és létesítés

213,8

6

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

 

1

 

Előmeneteli- és bérrendszer

1 032,4

 

 

2

 

Büntetőeljárási törvény módosítása

119,4

 

 

3

 

Társadalmi szervezetek támogatása

3,1

 

 

4

 

IM BV-nél elhelyezési körletek kialakítása, számítástechnikai rendszer kiépítése

165,4

7

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

654,9

8

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

Intézményi beruházások

535,7

9

 

 

Tartalék

307,0

 

 

 

 

XII. fejezet kiadásai összesen:

10 070,6

 

XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

1

 

 

Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

189,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

79,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

225,9

2

 

 

Közlekedési, Postai és Távközlési Főfelügyelet

 

 

1

 

Béralap

172,1

 

 

2

 

Társadalombiztosási járulék

72,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

456,6

3

 

 

Közúti és Autópálya igazgatóságok központja

 

 

1

 

Béralap

31,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

13,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

38,3

4

 

 

Közúti és Autópálya igazgatóságok

 

 

1

 

Béralap

1 202,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

534,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

8 093,2

5

 

 

Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság

 

 

1

 

Béralap

523,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

225,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 142,2

6

 

 

Légügyi Igazgatóság

 

 

1

 

Béralap

19,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

8,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

11,8

7

 

 

Frekvenciagazdálkodási Intézet

 

 

1

 

Béralap

83,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

38,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

812,6

8

 

 

Építőgépkezelőket Képző Központ

 

 

1

 

Béralap

21,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

6,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

25,7

9

 

 

Országos Vízügyi Főigazgatóság és igazgatóságai

 

 

1

 

Béralap

2 482,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

1 068,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

5 289,6

10

 

 

Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet

 

 

1

 

Béralap

66,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

28,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

128,4

11

 

 

MÁV Egészségügyi Intézmények

 

 

1

 

Béralap

703,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

291,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

565,1

12

 

 

Közlekedési Múzeum

 

 

1

 

Béralap

36,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

15,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

9,6

13

 

 

Ágazati és célfeladatok

0,0

14

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

46,5

15

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

380,0

 

2

 

 

Lágymányosi Duna-híd

625,0

 

3

 

 

Észak-Déli metró

1 028,0

 

4

 

 

Kiemelt városok szennyvízellátása

1 100,0

 

5

 

 

Vízkárelhárítás, vízminőségvédelem

1 300,0

 

6

 

 

Regionális víziközműhálózat

1 200,0

16

 

 

Tartalék

290,6

 

 

 

 

XIII. fejezet kiadásai összesen:

30 684,4

 

XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

1

 

 

Külügyminisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

280,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

120,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

174,0

2

 

 

Külképviseletek

 

 

1

 

Béralap

1 253,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

140,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

3 035,8

3

 

 

Magyar Külügyi Intézet

 

 

1

 

Béralap

10,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

4,3

4

 

 

Ágazati céltámogatások

 

 

1

 

Külügyi segélyek

20,0

 

 

2

 

Európa Tanács tagdíja

155,0

 

 

3

 

Stuttgarti főkonzulátus létesítése

16,0

 

 

4

 

Nagykövetség létesítése Dublinban

51,8

5

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

7,6

6

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

50,0

 

 

 

 

XIV. fejezet kiadásai összesen:

5 318,7

 

XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM

1

 

 

Földművelésügyi Minisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

294,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

124,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

173,4

2

 

 

Földművelésügyi szakigazgatási szolgáltatási és informatikai intézmények

 

 

1

 

Béralap

1 445,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

624,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

960,2

3

 

 

Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet

 

 

1

 

Béralap

724,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

306,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

610,0

4

 

 

Mezőgazdasági minősítő Intézetek

 

 

1

 

Béralap

260,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

112,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

529,0

5

 

 

Állami erdőgazdaságok

 

 

1

 

Béralap

407,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

175,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

936,3

6

 

 

Mezőgazdasági szakmunkásképző és munkástovábbképző intézetek

 

 

1

 

Béralap

157,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

64,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

191,5

7

 

 

Mezőgazdasági szakközépiskolák

 

 

1

 

Béralap

11,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

4,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

7,1

8

 

 

Agrárfelsőoktatás

 

 

1

 

Béralap

2 011,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

857,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

2 420,7

9

 

 

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

 

 

1

 

Béralap

31,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

11,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

28,8

10

 

 

Agrárkutató intézetek

 

 

1

 

Béralap

500,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

215,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

372,8

11

 

 

FM kiemelt sportlétesítmények

 

 

1

 

Béralap

28,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

12,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

64,5

12

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

 

1

 

Állami céltartalékkal kapcsolatos feladatok

118,5

 

 

2

 

Polgári védelmi feladatokra

15,0

 

 

3

 

Hozzájárulás a Tárca Kutatási Alaphoz

165,0

 

 

4

 

Földhivatalok alapfeladataira

476,0

13

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

848,8

14

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

200,0

 

2

 

 

Erdőszerkezet átalakítása, fásítás

700,0

15

 

 

Tartalék

85,9

 

 

 

 

XV. fejezet kiadásai összesen:

17 284,1

 

XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

1

 

 

Munkaügyi Minisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

146,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

62,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

216,4

2

 

 

Érdekegyeztető Tanács Titkársága

 

 

1

 

Béralap

2,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

1,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

3,4

3

 

 

Nemzeti Szakképzési Intézet

 

 

1

 

Béralap

19,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

7,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

5,5

4

 

 

Országos Munkaerőpiaci Központ

 

 

1

 

Béralap

32,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

13,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

54,2

5

 

 

Munkaügyi Kutatóintézet

 

 

1

 

Béralap

23,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

7,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

4,6

6

 

 

Regionális átképző központok

 

 

1

 

Béralap

27,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

11,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

14,9

7

 

 

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség

 

1

 

 

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

116,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

50,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

18,2

 

2

 

 

Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Intézet

 

 

1

 

Béralap

10,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

3,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

4,7

 

3

 

 

Országos Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézet

 

 

1

 

Béralap

48,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

20,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

79,5

8

 

 

Alapok

 

1

 

 

Foglalkoztatási Alap

12 637,0

 

2

 

 

Szolidaritási Alap

9 000,0

9

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

2,0

 

 

 

 

XVI. fejezet kiadásai összesen:

22 644,7

 

XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

1

 

 

Pénzügyminisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

296,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

126,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

271,3

2

 

 

Állami Bank, Biztosítás és Értékpapír Felügyelet

 

 

1

 

Béralap

111,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

48,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

324,5

3

 

 

PM Gazdaságpolitikai és Tervezési Intézet

 

 

1

 

Béralap

15,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

6,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

1,7

4

 

 

,Lánchíd'' Irodaház Gazdasági Igazgatósága

 

 

1

 

Béralap

31,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

13,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

101,3

5

 

 

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

 

 

1

 

Béralap

2 842,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

1 222,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 211,2

6

 

 

Vám- és Pénzügyőrség

 

 

1

 

Béralap

1 321,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

526,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

360,9

 

 

4

 

Lakástámogatás

15,0

7

 

 

Szanáló Szervezet

 

 

1

 

Béralap

15,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

4,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

2,7

8

 

 

Lakásalap-Kezelő Szervezet

 

 

1

 

Béralap

4,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

1,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

4,5

9

 

 

Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet

 

 

1

 

Béralap

9,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

4,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

14,5

10

 

 

Pénzügyi Számítástechnikai Intézet

 

 

1

 

Béralap

168,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

72,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

398,8

11

 

 

PM Információs és Módszertani Intézet

 

 

1

 

Béralap

38,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

16,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

37,7

12

 

 

Zárolt Állami Vagyont Kezelő Intézet igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

50,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

21,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

572,4

13

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

1

 

 

Védelemmel összefüggő tartalék

 

 

1

 

Állami egészségügyi-, stratégiai és céltartalék

200,0

 

2

 

 

Világbanki Programiroda

8,0

 

3

 

 

Parlamenti anyagok készítésének többletkiadásaira

35,0

 

4

 

 

Vám- és Pénzügyőrség fejlesztési többleteire

361,8

 

5

 

 

Önkormányzati adók feldolgozása

100,0

14

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

144,7

15

 

 

Állóeszközbeszerzés és létesítés

55,0

16

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

265,5

17

 

 

Tartalék

14,3

18

 

 

Vállalkozások folyó támogatása

 

1

 

 

Normatív támogatások

 

 

1

 

Termelési árkiegészítés és dotáció

9 900,0

 

 

2

 

Mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás

27 500,0

 

 

3

 

Szocialista államközi elszámolások

8 077,0

 

2

 

 

Egyedi támogatások

 

 

1

 

Termelési árkiegészítés és dotáció

16 100,0

 

 

2

 

Egyéb vállalati támogatások

4 500,0

19

 

 

Fogyasztói árkiegészítés

31 300,0

20

 

 

Vállalkozások felhalmozási támogatása

 

1

 

 

Megszűnt fejlesztési célokra odaítélt támogatások

3 000,0

 

2

 

 

Mezőgazdasági és erdőgazdasági infrastruktúra fejlesztése

3 000,0

 

3

 

 

Vasúthálózat fejlesztése

2 100,0

 

4

 

 

Víziközlekedés

60,0

 

5

 

 

Műsorszóró Vállalat

230,0

 

6

 

 

Postai szolgáltatás fejlesztése

760,0

 

7

 

 

Elmaradott térségek fejlesztése, munkahelyteremtés

1 500,0

 

8

 

 

Tőkekihelyezés, állami tőkerészesedés biztosítása

0,0

21

 

 

Magánerős lakásépítés támogatása

20 500,0

22

 

 

Alapok

 

1

 

 

Felszámolási alap

0,0

 

2

 

 

Lakás Alap

38 860,0

 

3

 

 

Szanálási Alap

0,0

23

 

 

Egyéb költségvetési kiadások

 

1

 

 

Vegyes kiadások

4 050,0

 

 

 

 

XVII. fejezet kiadásai összesen:

182 908,7

 

XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM

1

 

 

Művelődési és Közoktatási Minisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

230,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

99,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

250,4

2

 

 

Tudományegyetemek

 

 

1

 

Béralap

2 110,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

876,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 897,9

3

 

 

Műszaki egyetemek

 

 

1

 

Béralap

1 696,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

679,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

2 122,4

4

 

 

Művészeti és testnevelési főiskolák

 

 

1

 

Béralap

513,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

217,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

309,7

5

 

 

Pedagógusképző főiskolák

 

 

1

 

Béralap

1 298,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

545,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 212,1

6

 

 

Műszaki és gazdasági főiskolák

 

 

1

 

Béralap

896,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

368,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

867,0

7

 

 

Továbbképző intézetek

 

 

1

 

Béralap

94,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

25,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

42,1

8

 

 

Egyéb oktatási intézmények

 

 

1

 

Béralap

178,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

77,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

261,3

9

 

 

Országos jellegű könyvtárak

 

 

1

 

Béralap

229,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

98,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

198,6

10

 

 

Országos jellegű levéltárak

 

 

1

 

Béralap

54,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

23,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

52,3

11

 

 

Országos jellegű múzeumok

 

 

1

 

Béralap

396,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

167,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

379,9

12

 

 

Magyar Nemzeti Színház

 

 

1

 

Béralap

80,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

33,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

35,9

13

 

 

Magyar Állami Operaház

 

 

1

 

Béralap

330,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

141,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

188,4

14

 

 

Egyéb művészeti és közművelődési intézmények

 

 

1

 

Béralap

409,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

162,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

585,9

15

 

 

Szerzői Jogvédő Hivatal

 

 

1

 

Béralap

51,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

22,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

118,7

16

 

 

Magyar Köztársaság Művészeti Alapja

 

 

1

 

Béralap

41,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

22,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

268,5

17

 

 

Nemzetközi kapcsolatok és intézetek

 

 

1

 

Béralap

77,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

15,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

609,8

18

 

 

Kutatóintézetek

 

 

1

 

Béralap

56,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

17,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

41,5

19

 

 

Ágazati szakmai célfeladatok

 

 

1

 

Címzett céltámogatások

 

 

1

 

Békehadtest

100,0

 

 

2

 

Közoktatás fejlesztési szakmai programok

200,0

 

 

3

 

Felzárkózás az európai felsőoktatáshoz, világbanki program

500,0

 

 

4

 

Pedagógusok intenzív továbbképzése

44,2

 

 

5

 

Gimnáziumi fakultatív tankönyv előállítás

80,8

 

 

6

 

Közoktatási kutatások

20,7

 

 

7

 

Kulturális mecenatúra

440,0

 

 

8

 

Közművelődési céltámogatásokra

250,0

 

 

9

 

Műalkotások vásárlása

11,0

 

 

10

 

Idegennyelvű lapkiadás támogatása

52,8

 

 

11

 

Nemzetközi kulturális propaganda

5,5

 

 

12

 

Beruházásból belépő létesítményekre

84,0

 

 

13

 

Hallgatói létszám képzési többlete

143,0

 

2

 

 

Normatív finanszírozás

 

 

1

 

Felsőoktatási intézmények hallgatóinak pénzbeli juttatásai

1 345,2

 

 

2

 

Hitoktatók díjazása

429,2

 

 

3

 

Humánszolgáltatások normatív állami támogatása az egyházi, alapítványi és magánintézményeknél

800,0

 

3

 

 

Feladatfinanszírozás

 

 

1

 

Felsőoktatási tankönyvek, jegyzetek

55,0

 

 

2

 

Szociális szakemberképzés

12,4

 

 

3

 

Idegennyelvi képzés

15,0

 

 

4

 

Demonstrátori díjak

11,0

 

 

5

 

Felsőoktatási kulturális rendezvények támogatása

3,2

 

 

6

 

Komarov Gimnázium önkormányzattól átvett előirányzata

26,6

 

 

7

 

Kollégiumi berendezések cseréje és pótlása

10,0

 

 

9

 

Érettségi tételek előállítása és egyéb oktatási feladatok

26,0

 

 

10

 

Vagyon-, munka- és tűzvédelem

5,0

 

 

11

 

Igazgatási beruházások

16,0

 

 

12

 

Polgári védelem

2,2

 

4

 

 

Társadalmi szervezetek támogatása

 

 

1

 

Oktatási, közművelődési és művészeti szövetségek, társaságok és egyesületek

54,2

 

5

 

 

Egyházak támogatása

 

 

1

 

Hitélet támogatása

561,4

 

 

2

 

Egyházi ingatlanok felújítása

538,5

 

6

 

 

Alapítványok

 

 

1

 

Eötvös-Alapítvány

13,2

 

 

2

 

Osztrák—Magyar Tudományos és Kooperációs Akció

6,0

 

 

3

 

Feszty-körkép Alapítvány

50,0

 

 

4

 

Soros Alapítvány

85,0

20

 

 

Országos Testnevelési és Sporthivatal

 

1

 

 

OTS igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

72,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

28,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

119,9

 

2

 

 

Központi sportintézmények és sportlétesítmények

 

 

1

 

Béralap

190,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

78,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

353,4

 

3

 

 

Sportlétesítményeket tervező és kivitelező üzem

 

 

1

 

Béralap

22,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

9,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

51,1

 

4

 

 

Ágazati szakmai célfeladatok

 

 

1

 

Magyar Olimpiai Bizottság

48,3

 

 

2

 

Sportegyesületek

217,4

 

 

3

 

Sportszövetségek

351,7

 

 

4

 

Egyéb céltámogatás

184,1

 

 

5

 

Európa Tanács Sportbizottsági ülésére

1,5

 

 

6

 

Beruházásból belépő létesítményekre

7,0

 

 

7

 

Honvédelmi sportszövetségek átvétele a HM-től

84,0

 

 

8

 

Sportfejlesztési Alap megszűnése miatti támogatás

60,0

 

5

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

141,5

 

6

 

 

Kormányzati beruházások

 

 

1

 

Intézményi beruházások

240,0

 

7

 

 

Tartalék

9,8

21

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

1 596,1

22

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

2 020,0

 

2

 

 

Budavári Palota

40,0

23

 

 

Tartalék

72,6

 

 

 

 

XVIII. fejezet kiadásai összesen:

33 779,0

 

XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM

1

 

 

Ipari és Kereskedelmi Minisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

301,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

129,5

 

 

3

 

Dologi kiadások

324,2

2

 

 

Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ

 

 

1

 

Béralap

6,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

2,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

21,2

3

 

 

Tartalékgazdálkodási Igazgatóság

 

 

1

 

Béralap

194,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

98,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

555,5

4

 

 

Országos Kisvállalkozásfejlesztési Iroda

 

 

1

 

Béralap

21,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

9,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

25,2

5

 

 

Minőségellenőrző intézetek

 

 

1

 

Béralap

156,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

67,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

141,2

6

 

 

Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet

 

 

1

 

Béralap

153,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

66,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

151,0

7

 

 

Vegyi- és Robbanóanyagipari Felügyelet

 

 

1

 

Béralap

36,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

15,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

42,0

8

 

 

Idegenforgalmi intéző bizottságok

 

 

1

 

Béralap

14,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

5,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

56,5

9

 

 

Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium

 

 

1

 

Béralap

7,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

3,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

7,8

10

 

 

Péch Antal Bányaipari Aknászképző Technikum

 

 

1

 

Béralap

29,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

12,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

19,3

11

 

 

Tanbányák

 

 

1

 

Béralap

93,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

41,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

107,2

12

 

 

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola

 

 

1

 

Béralap

89,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

38,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

98,0

13

 

 

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

 

 

1

 

Béralap

2,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

1,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

2,1

14

 

 

Ipargazdasági Intézet

 

 

1

 

Béralap

23,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

10,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

13,9

15

 

 

IKM Gépjárműjavító Üzem

 

 

1

 

Béralap

13,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

5,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

32,4

16

 

 

Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőség

 

 

1

 

Béralap

8,3

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

3,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

2,4

17

 

 

Központi Földtani Hivatal

 

1

 

 

Központi Földtani Hivatal igazgatási kiadása

 

 

1

 

Béralap

16,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

6,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

483,0

 

2

 

 

Magyar Állami Földtani Intézet

 

 

1

 

Béralap

107,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

46,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

159,4

 

3

 

 

Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet

 

 

1

 

Béralap

198,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

85,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

571,0

 

4

 

 

Ágazati és célfeladatok

0,0

 

5

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

15,5

 

6

 

 

Kormányzati beruházások

 

 

1

 

Intézményi beruházások

13,0

 

7

 

 

Tartalék

0,0

18

 

 

Alapok

 

1

 

 

Idegenforgalmi Alap

600,0

 

2

 

 

Intervenciós Alap

700,0

19

 

 

Ágazati és célfeladatok

0,0

20

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

20,3

21

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

47,0

 

2

 

 

Jamburgi gázvezeték építés

11 000,0

 

3

 

 

Mecseki kokszolható széntermelés

53,0

22

 

 

Tartalék

11,7

 

 

 

 

XIX. fejezet kiadásai összesen:

17 397,7

 

XX. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

1

 

 

Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

113,4

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

48,2

 

 

3

 

Dologi kiadások

180,8

2

 

 

Országos Műemléki Felügyelőség

 

 

1

 

Béralap

171,6

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

73,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

630,9

3

 

 

Országos Meteorológiai Szolgálat

 

 

1

 

Béralap

89,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

38,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

92,5

4

 

 

Nemzeti park igazgatóságok

 

 

1

 

Béralap

43,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

18,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

61,5

5

 

 

Környezetgazdálkodási Intézet

 

 

1

 

Béralap

108,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

46,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

106,7

6

 

 

Környezetvédelmi Felügyelőségek

 

 

1

 

Béralap

264,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

113,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

265,9

7

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

1

 

 

Grassalkovich kastély felújítása

110,0

 

2

 

 

Egyéb műemlékvédelmi feladatokra

100,0

8

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

35,1

9

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

210,0

 

2

 

 

Környezetvédelem felhalmozási támogatása

350,0

10

 

 

Tartalék

17,6

 

 

 

 

XX. fejezet kiadásai összesen:

3 291,3

 

XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

1

 

 

MTA Központi Hivatalának igazgatási kiadásai

 

 

1

 

Béralap

60,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

20,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

32,2

2

 

 

MTA Tudományos Minősítő Bizottság

 

 

1

 

Béralap

68,2

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

27,8

 

 

3

 

Dologi kiadások

443,2

3

 

 

MTA nemzetközi kapcsolatok

 

 

1

 

Béralap

0,9

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

0,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

133,7

4

 

 

MTA Könyvtár

 

 

1

 

Béralap

32,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

14,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

64,5

5

 

 

MTA természettudományi kutatóintézetei

 

 

1

 

Béralap

1 292,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

556,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

2 329,9

6

 

 

MTA társadalomtudományi kutatóintézetei

 

 

1

 

Béralap

194,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

82,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

57,3

7

 

 

MTA támogatott kutatóhelyek

 

 

1

 

Béralap

98,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

42,1

 

 

3

 

Dologi kiadások

22,6

8

 

 

MTA területi akadémiai bizottságok

 

 

1

 

Béralap

7,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

2,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

11,6

9

 

 

MTA kutatást kiszolgáló szervezetei

 

 

1

 

Béralap

102,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

44,0

 

 

3

 

Dologi kiadások

291,0

10

 

 

MTA egyéb intézményei

 

 

1

 

Béralap

18,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

7,6

 

 

3

 

Dologi kiadások

27,5

11

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

1

 

 

Tudós társaságok támogatása

10,6

 

2

 

 

Interkozmosz kutatások

49,6

 

3

 

 

Tudományos könyv- és folyóiratkiadás

64,0

 

4

 

 

Tudóstámogatás

221,8

12

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

296,5

13

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

Intézményi beruházások

407,0

14

 

 

Tartalék

1 296,6

 

 

 

 

XXI. fejezet kiadásai összesen:

8 433,9

 

XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA

1

 

 

Magyar Távirati Iroda gazdálkodó szervezete

 

 

1

 

Béralap

38,7

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

14,3

 

 

3

 

Dologi kiadások

8,4

2

 

 

Magyar Távirati Iroda intézmény

 

 

1

 

Béralap

366,8

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

159,7

 

 

3

 

Dologi kiadások

834,9

3

 

 

Ágazati és célfeladatok

0,0

4

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

27,9

5

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

35,0

6

 

 

Tartalék

0,0

 

 

 

 

XXII. fejezet kiadásai összesen:

1 485,7

 

XXIII. MAGYAR RÁDIÓ

1

 

 

Magyar Rádió

 

 

1

 

Béralap

662,5

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

284,9

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 288,2

3

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

31,4

4

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházás

110,0

 

 

 

 

XXIII. fejezet kiadásai összesen:

2 377,0

 

XXIV. MAGYAR TELEVÍZIÓ

1

 

 

MTV központi szervezete

 

 

1

 

Béralap

1 015,0

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

436,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

4 424,2

2

 

 

MTV Kereskedelmi Főigazgatósága

 

 

1

 

Béralap

38,1

 

 

2

 

Társadalombiztosítási járulék

16,4

 

 

3

 

Dologi kiadások

1 538

4

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

234,5

5

 

 

Kormányzati beruházások

 

1

 

 

Intézményi beruházások

140,0

 

 

 

 

XXIV. fejezet kiadásai összesen:

7 843,1

 

XXV. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK

1

 

 

Kormányhitelek

 

1

 

 

Új hitelek nyújtása

1 600,0

 

2

 

 

Korábban felvett hitelek törlesztése

8 023,0

2

 

 

Világbanki hitelek

 

1

 

 

Hitelek felvétele

3 750,0

 

2

 

 

Hitelek törlesztése

3 300,0

3

 

 

Vegyes

2 600,0

 

 

 

 

XXV. fejezet kiadásai összesen:

19 273,0

 

XXVI. BELFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG

1

 

 

Adósságtörlesztés

 

1

 

 

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

 

 

1

 

Hiányt finanszírozó MNB hitelek

5 084,0

 

 

2

 

Nem hiányt finanszírozó MNB hitelek

1 916,0

 

2

 

 

Államkötvény-adósság törlesztése

1 730,0

 

3

 

 

Államkölcsön-törlesztés

6 000,0

2

 

 

Költségvetés által felvett MNB hitelek kamata

 

1

 

 

1991 előtt felvett hitelek kamata

 

 

1

 

Hiányt finanszírozó hitelre

40 010,0

 

 

2

 

Vállalati adósságrendezési hitelre

1 845,0

 

 

3

 

Vállalati forgóalap-juttatási hitelre

2 124,0

 

 

4

 

Pénzintézeti alaptőke-ellátási hitelre

436,0

 

 

5

 

Nemzetközi pénzügyi intézményekben vállalt alaptőke-részesedési hitelre

711,0

 

 

6

 

Állami Fejlesztési Intézetnek nyújtott refinanszírozási hitelre

23 301,0

 

 

7

 

Állami költségvetésnek továbbkölcsönzött világbanki hitelre

90,0

 

 

8

 

Állami forgóalap-létesítési hitel

3 600,0

 

2

 

 

1991-ben felvett hiányt finanszírozó MNB hitelre

9 700,0

3

 

 

Államkötvények kamata

3 812,0

4

 

 

Kincstárjegyek kamata

5 391,0

5

 

 

Egyéb kamatfizetések

 

1

 

 

Szanáló Szervezet kötvényeire

350,0

 

2

 

 

Kereskedelmi bankok által nyújtott lakásépítési forgóeszközhitelek kamatkedvezménye

4 000,0

 

 

 

 

XXVI. fejezet kiadásai összesen:

110 100,0

 

 

 

Az állami költségvetés kiadásainak főösszege:

931 695,9




A Tv. 1. számú mellékletének egyes címei a következők szerint módosulnak77

KIADÁSOK

1991.
évi
előirányzat

Cím

Alcím

Kiem. előir.

Cím
név

Alcím
név

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM

 

2

 

 

Köztársasági megbízottak hivatalai

778.1

 

 

1

 

 

Béralap

 

 

 

2

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

 

3

 

 

Dologi kiadások

 

3

 

 

Megyei, Fővárosi, Területi Közgazdasági és Információs Központok

1,250.0

 

 

1

 

 

Béralap

 

 

 

2

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

7

2

 

Területi tűzoltóság

5,200.0

 

 

1

 

 

Béralap

 

 

 

2

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

 

3

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

Lakástámogatások

 

23

 

 

Vagyonátadó bizottságok

50..0

 

 

1

 

 

Béralap

 

 

 

2

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

 

3

 

 

Dologi kiadások

 

25

 

 

Állami hozzájárulás az önkormányzatok költségvetéséhez

 

1

 

 

Normatív támogatások

 

 

1

 

 

Községek állandó lakóira jutó támogatás

5,806.0

 

 

2

 

 

Állandó lakosok után jutó általános támogatás

21,095.0

 

 

3

 

 

Gyógy- és üdülőhelyi díjak támogatása

875.4

 

 

4

 

 

Kommunális tevékenység után járó támogatás

14,766.5

 

 

5

 

 

Inaktív lakosokra jutó támogatás

14,282.2

 

 

6

 

 

Gyermek- és ifjúságvédelem ellátottjaira jutó támogatás

5,982.9

 

 

7

 

 

Szociális intézmények ellátottjaira jutó támogatás

5,786.8

 

 

8

 

 

Idősek és fogyatékosok napközi otthoni ellátása

998.9

 

 

9

 

 

Idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézeti ellátása

105.6

 

 

10

 

 

Egészségügyi gyermekotthonok és gyógypedagógiai intézetek ellá-
tottjaira jutó támogatás

1,475.1

 

 

11

 

 

Óvodai ellátottakra jutó támogatás

5,669.0

 

 

12

 

 

Általános iskolai tanulókra jutó támogatás

33,734.1

 

 

13

 

 

Alsófokú zenei képzésben részesülők támogatása

1,418.6

 

 

14

 

 

Általános iskolai fogyatékos gyermekek ellátására jutó támogatás

1,985.4

 

 

15

 

 

Gimnáziumi tanulókra jutó támogatás

5,502.9

 

 

16

 

 

Szakközépiskolai tanulókra jutó támogatás

10,888.3

 

 

17

 

 

Szakmunkásképzésben részesülőkre jutó támogatás

6,926.3

 

 

18

 

 

Szakmunkásiskolai tanműhelyben tanulókra jutó támogatás

1,356.1

 

 

19

 

 

Nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatás tanulóira jutó támogatás

892.8

 

 

20

 

 

Diákotthonban elhelyezett tanulókra jutó támogatás

4,534.4

 

 

21

 

 

Vidéki színházak nézőire jutó támogatás

920.5

 

 

22

 

 

Fővárosi színházak nézőire jutó támogatás

630.0

 

 

23

 

 

Területi igazgatás, valamint közművelődési (módszertani) tevékenységhez kapcsolódó támogatás

1,000.0

 

 

24

 

 

Helyi közművelődés támogatása

1,054.8

 

 

25

 

 

Nemzetiségi és etnikai óvodák ellátottjaira jutó támogatás

89.8

 

 

26

 

 

Lakásgazdálkodási tevékenység

750.0

 

2

 

 

Címzett és céltámogatás

18,024.5

 

3

 

 

Központosított előirányzat

6,762.3

 

4

 

 

Települések SZJA kiegészítése

6,931.0

 

5

 

 

Centrális alárendeltségű szervezetek

 

 

 

1

 

 

Köztársasági megbízottak hivatalai

0.0

 

 

2

 

 

Területi államháztartási közigazgatási információs szolgálatok

0.0

 

 

3

 

 

KÖJÁL-ok (hajléktalanok céltámogatásával együtt)

0.0

 

 

4

 

 

Földművelésügyi hivatalok

0.0

 

 

5

 

 

Munkaügyi hivatalok

0.0

 

 

6

 

 

Fogyasztói felügyeletek

0.0

 

 

7

 

 

Területi tűzoltóság

0.0

 

 

8

 

 

Közlekedési felügyelet

0.0

 

 

9

 

 

Centrális alárendeltségű szervek feladataira a megyei (fővárosi) önkormányzatok részére

759.4

 

 

 

 

 

VIII. fejezet kiadásai összesen:

228,249.9

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM

 

15

 

 

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (hajléktalanok céltámogatásával)

2,800.0

 

1

 

 

 

Béralap

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

XI. fejezet kiadásai összesen:

135,434.9

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

17

 

 

Közlekedési felügyelet

75.0

 

1

 

 

 

Béralap

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

XIII. fejezet kiadásai összesen:

30,759.4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM

 

16

 

 

Földművelésügyi hivatalok

166.7

 

1

 

 

 

Béralap

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

XIII. fejezet kiadásai összesen:

17,450.8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

 

10

 

 

Munkaügyi hivatalok

266.7

 

1

 

 

 

Béralap

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

XIII. fejezet kiadásai összesen:

22,911.4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM

24

 

 

Oktatási szakmai szolgáltató szervezetek

 

 

1

 

 

 

Béralap

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

25

 

 

Megyei (fővárosi) sportigazgatóságok

 

 

1

 

 

 

Béralap

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

24—25 címek összesen:

100.0

 

 

 

 

 

XIII. fejezet kiadásai összesen:

33,879.0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM

23

 

 

Fogyasztói felügyelet

104.1

 

1

 

 

 

Béralap

 

 

2

 

 

 

Társadalombiztosítási járulék

 

 

3

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

XIII. fejezet kiadásai összesen:

17,501.8

 

 

 

 

 

 

 



A Tv. 1. számú mellékletének VI. fejezete a következőképpen módosul: Béralap 162,6 millió Ft-ról 166,1 millió Ft-ra emelkedik, Társadalombiztosítási járulék 69,9 millió Ft-ról 71,3 millió Ft-ra emelkedik, Dologi kiadások 127,5 millió Ft-ról 129,2 millió Ft-ra emelkedik.

A VI. fejezet kiadásai összesen: 388,8 millió Ft-ról 395,4 millió Ft-ra módosulnak.78

2. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvényhez79

A KÖZPONTI80 KÖLTSÉGVETÉS 1991. ÉVI BEVÉTELEI

Cím

Alcím

Kiem. előír.

Cím
név

Alcím
név

Kiadások

Kiemelt előirányzat neve

1991. évi előirányzat (millió forint)

 

I. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

 

 

 

 

 

 

 

I. fejezet bevételei összesen:

0,0

 

II. ORSZÁGGYŰLÉS

 

1

 

 

Képviselői testület

 

2

 

 

Országgyűlés igazgatása

3,5

3

 

 

Országgyűlési Könyvtár

2,6

8

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

 

 

 

 

 

 

 

II. fejezet bevételei összesen:

6,1

 

III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

 

1

 

 

Alkotmánybíróság

 

 

 

 

 

III. fejezet bevételei összesen:

0,0

 

IV. LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG

 

1

 

 

Legfelsőbb Bíróság igazgatása

14,8

3

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

 

 

 

 

 

 

 

IV. fejezet bevételei összesen:

14,8

 

V. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE

 

1

 

 

Legfőbb Ügyészség

1,3

2

 

 

Területi ügyészségek

0,3

3

 

 

Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet

0,0

5

 

 

Állóeszközfelújítás

0,0

 

 

 

 

 

 

V. fejezet bevételei összesen:

1,6

 

VI. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

 

1

 

 

Állami Számvevőszék igazgatása

2,0

2

 

 

Továbbképző központ

4,0

 

 

 

 

 

 

VI. fejezet bevételei összesen:

6,0

 

VII. MINISZTERELNÖKSÉG

 

1

 

 

Miniszterelnöki Hivatal igazgatása

103,0

4

 

 

Magyar Közvéleménykutató Intézet

6,5

5

 

 

Pressinform Külföldi Újságírókat Tájékoztató Iroda

4,0

6

 

 

Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete

70,9

7

 

 

Világkiállítási Programiroda

143,8

8

 

 

Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség

3,2

9

 

 

Központi Kormányüdülő

219,3

10

 

 

Biztonsági szolgálatok

19,0

15

 

 

Gazdasági Versenyhivatal

 

1

 

Gazdasági Versenyhivatal igazgatása

0,0

17

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

 

1

 

Központi Statisztikai Hivatal igazgatása

71,6

 

2

 

KSH megyei igazgatóságai

0,7

 

4

 

KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat

0,1

 

5

 

KSH Számítóközpont

13,7

 

6

 

KSH kutatóintézetek

7,4

18

 

 

Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság

 

1

 

Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság igazgatása

48,0

 

2

 

Országos Atomenergia Bizottság

2,5

 

3

 

OMFB Fehérje- és Biotechnológiai Iroda

11,4

 

4

 

Ipari Formatervezési Tanács Irodája

5,4

 

5

 

Magyar Szabványügyi Hivatal

66,9

 

6

 

Országos Találmányügyi Hivatal

207,8

 

7

 

Országos Mérésügyi Hivatal

304,0

 

8

 

Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár

366,8

 

10

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

1,6

 

 

 

 

 

 

VII. fejezet bevételei összesen:

1677,6

 

VIII. BELÜGYMINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Belügyminisztérium igazgatása

136,2

4

 

 

Kormányőrség

13,0

5

 

 

Rendőrség

164,0

6

 

 

Határőrség

49,0

7

 

 

Tűzoltóság

3,2

11

 

 

Állami Népességnyilvántartó Hivatal

2,6

12

 

 

Magyar Közigazgatási Intézet

2,0

13

 

 

Főiskolák

18,7

14

 

 

BM kulturális, sport és jóléti intézmények

91,0

15

 

 

BM egészségügyi intézmények

20,3

25

 

 

TB-től átvett pénzeszköz

1031,0

 

 

 

 

 

 

VIII. fejezet bevételei összesen:

1531,0

 

IX. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Honvédelmi Minisztérium igazgatása

2

 

 

Magyar Honvédség

4246,3

3

 

 

MH gyermekintézmények

13,3

4

 

 

Katonai tanintézetek

27,9

5

 

 

Katonai ügyészségek

12,9

6

 

 

MH kulturális intézmények

156,4

7

 

 

HM sportlétesítmények

 

8

 

 

HM egészségügyi intézmények

2494,0

9

 

 

HM üdülők, vendégházak

100,0

 

 

 

 

 

 

IX. fejezet bevételei összesen:

7050,8

 

X. NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK MINISZTÉRIUMA

 

1

 

 

Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának igazgatása

10,9

2

 

 

MTK-VM Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény

4,2

3

 

 

Külkereskedelmi Szolgálat

178,5

 

 

 

 

 

 

X. fejezet bevételei összesen:

193,6

 

XI. NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Népjóléti Minisztérium igazgatása

7,2

3

 

 

Közegészségügy, járványügy és egészségnevelés intézményei

174,3

4

 

 

Orvosegyetemek, egészségügyi főiskolák és oktatási, kutatási szakintézetek

7489,1

5

 

 

Gyógyító-megelőző ellátás szakintézményei

6457,2

6

 

 

Szociális szakintézetek

22,7

7

 

 

Országos Mentőszolgálat

2680,9

8

 

 

Gyermek- és ifjúságvédelem intézményei

19,9

9

 

 

MSZOSZ Üdülési Főigazgatóság

 

1

 

MSZOSZ Üdülési Főigazgatóság igazgatása

143,4

 

2

 

Üdülő és szanatóriumi igazgatóságok

2332,2

 

4

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

 

10

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

 

 

 

 

 

 

XI. fejezet bevételei összesen:

19326,9

 

XII. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Igazságügyi Minisztérium igazgatása

31,5

2

 

 

Bíróságok

447,6

3

 

 

Szakértői intézetek

2,2

4

 

 

Megelőlegezett gyermektartásdíjak visszatérülése

9,0

5

 

 

IM Büntetésvégrehajtás

 

5

 

Állóeszközbeszerzés és létesítés

479,0

6

 

 

Ágazati és célfeladatok

15,0

7

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

59,0

 

 

 

 

 

 

XII. fejezet bevételei összesen:

1043,3

 

XIII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium igazgatása

12,0

2

 

 

Közlekedési, Postai és Távközlési Főfelügyelet

605,7

3

 

 

Közúti és Autópálya igazgatóságok központja

83,2

4

 

 

Közúti és Autópálya igazgatóságok

9860,0

5

 

 

Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság

1524,8

6

 

 

Légügyi Igazgatóság

0,0

7

 

 

Frekvenciagazdálkodási Intézet

941,0

8

 

 

Építőgépkezelőket Képző Központ

42,1

9

 

 

Országos Vízügyi Főigazgatóság és igazgatóságai

6139,5

10

 

 

Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet

154,9

11

 

 

MÁV Egészségügyi Intézmények

1481,7

12

 

 

Közlekedési Múzeum

2,0

14

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

1,9

 

 

 

 

 

 

XIII. fejezet bevételei összesen:

20848,8

 

XIV. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Külügyminisztérium igazgatása

6,9

2

 

 

Külképviseletek

300,0

3

 

 

Magyar Külügyi Intézet

0,0

 

 

 

 

 

 

XIV. fejezet bevételei összesen:

306,9

 

XV. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Földművelésügyi Minisztérium igazgatása

28,6

2

 

 

Földművelésügyi szakigazgatási szolgáltatási és informatikai intézmények

2365,2

3

 

 

Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet

319,3

4

 

 

Mezőgazdasági minősítő intézetek

516,7

5

 

 

Állami erdőgazdaságok

1442,6

6

 

 

Mezőgazdasági szakmunkásképző és munkástovábbképző intézetek

78,2

7

 

 

Mezőgazdasági szakközépiskolák

0,7

8

 

 

Agrárfelsőoktatás

1120,8

9

 

 

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

1,2

10

 

 

Agrárkutató intézetek

772,2

11

 

 

FM kiemelt sportlétesítmények

14,7

12

 

 

Ágazati és célfeladatok

 

1

 

Céltartalékkal kapcsolatos feladatok

118,5

 

 

 

 

 

 

XV. fejezet bevételei összesen:

6778,7

 

XVI. MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Munkaügyi Minisztérium igazgatása

6,1

3

 

 

Nemzeti Szakképzési Intézet

1,0

4

 

 

Országos Munkaerőpiaci Központ

100,0

5

 

 

Munkaügyi Kutatóintézet

32,9

6

 

 

Regionális átképző központok

37,8

7

 

 

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség

 

 

1

 

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség

0,0

 

2

 

Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Intézet

18,7

 

3

 

Országos Munkavédelmi Tudományos Kutatóintézet

148,8

 

 

 

 

 

 

XVI. fejezet bevételei összesen:

345,3

 

XVII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Pénzügyminisztérium igazgatása

135,3

2

 

 

Állami Bank, Biztosítás és Értékpapír Felügyelet

528,6

3

 

 

PM Gazdaságpolitikai és Tervezési Intézet

1,9

4

 

 

,Lánchíd'' Irodaház Gazdasági Igazgatósága

146,9

5

 

 

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

2,0

6

 

 

Vám- és Pénzügyőrség

212,0

7

 

 

Szanáló Szervezet

22,1

8

 

 

Lakásalap-Kezelő Szervezet

11,5

9

 

 

Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet

28,0

10

 

 

Pénzügyi Számítástechnikai Intézet

640,0

11

 

 

PM Információs és Módszertani Intézet

93,2

12

 

 

Zárolt Állami Vagyont Kezelő Intézet

 

1

 

Zárolt Állami Vagyont Kezelő Intézet igazgatása

90,0

 

2

 

Állami ingatlanok értékesítéséből származó költségvetést illető bevétel

5000,0

24

 

 

Vállalkozások költségvetési befizetései

 

1

 

Vállalkozási nyereségadó és osztalék

 

 

1

Vállalkozási nyereségadó pénzintézetek nélkül

101000,0

 

 

2

Pénzintézetek nyereségadója

50000,0

 

 

3

Pénzintézetek osztaléka

3000,0

 

2

 

Különleges helyzetek miatti befizetések

27000,0

 

3

 

Vám és importbefizetések

77000,0

 

4

 

Állami vagyon utáni részesedés

18000,0

 

5

 

Egyéb befizetések

6800,0

 

6

 

Földadó

1800,0

25

 

 

Fogyasztáshoz kapcsolt adók

 

1

 

Általános forgalmi adó

158500,0

 

2

 

Fogyasztási adó

153000,0

26

 

 

Lakosság költségvetési befizetései

 

1

 

Személyi jövedelemadó

122600,0

 

2

 

Egyéb lakossági adók

2600,0

 

3

 

Lakossági vámbefizetések

4000,0

 

4

 

Lakossági illetékek

4700,0

27

 

 

Egyéb költségvetési bevételek

 

1

 

Vegyes bevételek

2400,0

 

 

 

 

 

 

XVII. fejezet bevételei összesen:

739311,5

 

XVIII. MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Művelődési és Közoktatási Minisztérium igazgatása

93,3

2

 

 

Tudományegyetemek

382,6

3

 

 

Műszaki egyetemek

1134,5

4

 

 

Művészeti és testnevelési főiskolák

62,5

5

 

 

Pedagógusképző Főiskolák

192,9

6

 

 

Műszaki és gazdasági főiskolák

249,5

7

 

 

Továbbképző intézetek

162,3

8

 

 

Egyéb oktatási intézmények

81,5

9

 

 

Országos könyvtárak

35,4

10

 

 

Országos levéltárak

20,7

11

 

 

Országos múzeumok

86,1

12

 

 

Magyar Nemzeti Színház

10,2

13

 

 

Magyar Állami Operaház

109,7

14

 

 

Egyéb művészeti és közművelődési intézmények

537,3

15

 

 

Szerződi Jogvédő Hivatal

192,4

16

 

 

Magyar Köztársaság Művészeti Alapja

218,1

17

 

 

Nemzetközi kapcsolatok és intézetek

31,6

18

 

 

Kutatóintézetek

5,6

19

 

 

Ágazati szakmai célfeladatok

 

1

 

Címzett céltámogatások

4,6

20

 

 

Országos Testnevelési és Sporthivatal

 

1

 

OTS igazgatása

28,5

 

2

 

Központi sportintézmények és sportlétesítmények

219,8

 

3

 

Sportlétesítményeket tervező és kivitelező üzem

83,8

 

 

 

 

 

 

XVIII. fejezet bevételei összesen:

3942,9

 

XIX. IPARI ÉS KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Ipari és Kereskedelmi Minisztérium igazgatása

74,1

3

 

 

Tartalékgazdálkodási Igazgatóság

564,6

5

 

 

Minőségellenőrző intézetek

301,5

6

 

 

Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet

341,8

7

 

 

Vegyi- és Robbanóanyagipari Felügyelet

94,3

8

 

 

Idegenforgalmi intéző bizottságok

54,1

9

 

 

Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium

0,6

10

 

 

Péch Antal Bányaipari Aknászképző Technikum

2,5

11

 

 

Tanbányák

228,7

12

 

 

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola

21,2

13

 

 

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

0,2

14

 

 

Ipargazdasági intézet

48,1

15

 

 

IKM Gépjárműjavító Üzem

51,0

16

 

 

Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőség

0,5

17

 

 

Központi Földtani Hivatal

 

1

 

Központi Földtani Hivatal igazgatása

0,7

 

2

 

Magyar Állami Földtani Intézet

222,1

 

3

 

Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet

677,0

 

 

 

 

 

 

XIX. fejezet bevételei összesen:

2683,0

 

XX. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

 

1

 

 

Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium igazgatása

9,3

2

 

 

Országos Műemléki Felügyelőség

344,6

3

 

 

Országos Meteorológiai Szolgálat

76,5

4

 

 

Nemzeti park igazgatóságok

30,5

5

 

 

Környezetgazdálkodási Intézet

261,2

6

 

 

Környezetvédelmi felügyelőségek

39,5

 

 

 

 

 

 

XX. fejezet bevételei összesen:

761,6

 

XXI. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

 

1

 

 

MTA Központi Hivatalának igazgatása

8,6

2

 

 

MTA Tudományos Minősítő Bizottság

5,0

3

 

 

MTA nemzetközi kapcsolatok

0,2

4

 

 

MTA Könyvtár

0,6

5

 

 

MTA természettudományi kutatóintézetei

2711,3

6

 

 

MTA társadalomtudományi kutatóintézetei

24,9

7

 

 

MTA támogatott kutatóhelyek

1,8

8

 

 

MTA területi akadémiai bizottságok

3,1

9

 

 

MTA kutatást kiszolgáló szervezetei

402,1

10

 

 

MTA egyéb intézményei

17,5

14

 

 

Tartalék

64,2

 

 

 

 

 

 

XXI. fejezet bevételei összesen:

3239,3

 

XXII. MAGYAR TÁVIRATI IRODA

 

2

 

 

Magyar Távirati Iroda intézmény

1286,5

 

 

 

 

 

 

XXII. fejezet bevételei összesen:

1286,5

 

XXIII. MAGYAR RÁDIÓ

 

1

 

 

Magyar Rádió

1050,5

 

 

 

 

 

 

XXIII. fejezet bevételei összesen:

1050,5

 

XXIV. MAGYAR TELEVÍZIÓ

 

1

 

 

MTV központi szervezete

5110,1

2

 

 

MTV Kereskedelmi Főigazgatósága

1593,0

3

 

 

Ágazati és célfeladatok

0,0

4

 

 

Állóeszközfelújítás, nagyjavítás

0,0

5

 

 

Kormányzati beruházások

 

 

 

 

 

 

 

XXIV. fejezet bevételei összesen:

6703,1

 

XXV. NEMZETKÖZI ELSZÁMOLÁSOK

 

1

 

 

Kormányhitelek

 

1

 

Hitel igénybevétel

0,0

 

2

 

Korábban nyújtott hitelek törlesztése

3550,0

2

 

 

Világbanki hitelek

 

1

 

Hitelek felvétele

3750,0

3

 

 

Vegyes bevételek

0,0

 

 

 

 

 

 

XXV. fejezet bevételei összesen:

7300,0

 

XXVI. BELFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG

 

1

 

 

Államadósságot csökkentő bevételek

 

1

 

Állami kölcsön törlesztés

6000,0

 

2

 

Állami alapjuttatás kamata

8000,0

 

3

 

Jamburgi gázszállítás árbevétele

10000,0

2

 

 

Kamatbevételek

 

1

 

Állami kölcsön kamata

3500,0

 

 

 

 

 

 

XXVI. fejezet bevételei összesen:

27500,0

 

 

 

 

 

Az állami költségvetés bevételeinek főösszege:

852909,8

4. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvényhez81


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSAI

A helyi önkormányzatokat megillető
normatív állami hozzájárulások
jogcímei(a)

mértéke 1991

normatív hozzájárulás jogosultságának alapja

összeg
millió
forint

Községek általános támogatása
(E Ft/község)

2 000

1990-ben helyhatósági választás tartására jogosult községek, nagyközségek

2 902

5 804

Általános támogatás korcsoportonként (Ft/fő)

 

 

 

 

— összes népesség

2 000

1990. I. 1. állandó népesség

10 547 496

21 095

Üdülőhelyi támogatás (minden Ft-hoz 2 Ft)

2

Üdülővendégek után 1991-re előirányzott idegenforgalmi adó vagy gyógy- és üdülőhelyi díj

385

770

Kommunális (közvilágítás, temetőfenntartás, útfenntartás, lakásgazdálkodás) tevékenység (Ft/ fő)

1 400

1990. I. 1. állandó népesség

10 547 496

14 766

Inaktív lakosokra jutó támogatás

3 000

0—17 éves, 60 és a feletti állandó népesség (1990. I. 1. állapot)

4 607 321

13 822

Gyermek- és ifjúságvédelem
(E Ft/fő)(b), (j)

210

Állami gondoskodásban részesülők

28 770

6 042

Szociális intézeti ellátás
(E Ft/fő)(j)

147

Időskorúak szociális otthonában, elme és szakosított szociális otthonokban, intézetekben elhelyezettek

39 363

5 786

Idősek és fogyatékosok napközi otthoni ellátása (E Ft/fő)(l)

24

Idősek és fogyatékosok napközi otthonában elhelyezettek

49 502

1 188

Idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézeti ellátása
(E Ft/fő)(l)

40

Idősek és fogyatékosok hetes otthonában, krízis otthonokban, gondozóházakban ellátottak

2 743

110

Fiatalkorúak eü. gyermekotthoni és gyógyped. int. ellátása
(E Ft/fő)(c), (j), (k)

172

Egészségügyi gyermekotthonokban, gyógypedagógiai intézetekben elhelyezettek

8 538

1 468

Óvodai ellátás (E Ft/fő)(e)

15

Óvodai ellátásban részesülők

377 470

5 662

Nemzetiségi, etnikai óvodai ellátás (E Ft/fő)(e)

5

Kiegészítő hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátásban részesülők alapján(1)

14 000

70

Általános iskolai oktatás
(E Ft/fő)(d)

30

Ált. isk. ellátott; esti, levelező, dolgozó és 14—16 éves iskolarendszeren kívüli oktatásban résztvevők 1/3 része

1 131 256

33 938

Alsófokú zenei képzés
(E Ft/fő)(e)

19

Önálló zeneiskolában zeneoktatásban részesülők

72 786

1 383

Általános iskolai fogyatékos gyermekek oktatása (E Ft/fő)(e)

56

Önálló intézményben vagy tanulócsoportban oktatott általános iskolás korú fogyatékos gyermekek

30 877

1 729

Gimnáziumi oktatás (E Ft/fő)(f)

44

Gimnáziumban oktatott és esti, levelező létszám 1/3 része

124 331

5 471

Szakközépiskolai oktatás
(E Ft/fő)(f)

54

Szakközépiskolai, szakiskolai oktatott és esti, levelező létszám 1/3 része

201 754

10 895

Szakmunkásképzés (E Ft/fő)(f)

33

Szakmunkás iskolai oktatott

208 443

6 879

Szakmunkásiskolai tanműhely
(E Ft/fő)(f)

36

Az önkormányzatok által fenntartott szakmunkásiskolai tanműhelyben oktatott

35 716

1 286

Nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatás
(E Ft/fő)(e), (f)

14

Kieg. hozzájárulás az alsó- és középfokú nemzetiségi etnikai vagy kéttannyelvű oktatásban részesülőknek(1)

44 711

676

Diákotthoni ellátás
(E Ft/fő)(c), (g)

53

Ált. isk. diákotthonban, középfokú diákotthonban, externátusi ellátásban részesülők

85 954

4 556

Helyi közművelődési feladatok (Ft/fő)

100

Települések 1990. I. 1. állandó népessége alapján

10 547 496

1 060

Színházak (Ft/néző)(h)

450

Önálló költségvetéssel rendelkező vidéki kőszínházak nézői, valamint ezek szabadtéri és tájelőadásainak néző

1 987 736

894

 

300

Önálló költségvetéssel rendelkező fővárosi kőszínházak nézői, valamint ezek szabadtéri és tájelőadásainak nézői

2 100 000

630

Megyei és a fővárosi önkormányzatok igazgatási, valamint területi (módszertani) közművelődési tevékenysége (E Ft/önkormányzat)

50 000

Megyei önkormányzatok száma a főváros önkormányzatával együtt

20

1 000

1. Normatív állami hozzájárulások

146 980

2. Centralizált alárendeltségű szervek előirányzata(3)

11 400

3. Címzett és céltámogatás, a működőképesség érdekében nyújtandó kiegészítő támogatással együtt

23 973

4. Települések SZJA kiegészítése(2)

6 980

Állami hozzájárulás összesen

189 333

Az (a)...(l) és (1)...(3) megjegyzéseket ld. a jogszabály szövegében!

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSAI

A helyi önkormányzatokat megillető
normatív állami hozzájárulások
jogcímei(a)

mértéke 1991

normatív hozzájárulás jogosultságának alapja

összeg
millió
forint

Községek általános támogatása (E Ft/község)

2,000

1990-ben helyhatósági választás
tartására jogosult községek,
nagyközségek

2,903.0

5,806.0

Általános támogatás korcsoportonként (Ft/fő)
— összes népesség

2,000

1990. I. 1. állandó népesség

10,547,496.0

21,095.0

Üdülőhelyi támogatás
(minden Ft-hoz 2 Ft)

2

Üdülővendégek után 1991-re beszedett idegenforgalmi adó vagy gyógy- és üdülőhelyi díj

437.7

875.4

Kommunális (közvilágítás, temetőfenntartás, útfenntartás, lakásgazdálkodás) tevékenység (Ft/ fő)

1,400

1990. I. 1. állandó népesség

10,547,496.0

14,766.5

Inaktív lakosokra jutó támogatás

3,100

0—17 éves, 60 és a feletti állandó népesség (1990. I. 1. állapot)

4,607,321.0

14,282.2

Gyermek- és ifjúságvédelem
(E Ft/fő)(b), (j)

210

Állami gondoskodásban részesülők

26,490.0

5,982.9

Szociális intézeti ellátás
(E Ft/fő)(j)

147

Időskorúak szociális otthonában, elme és szakosított szociális otthonokban, intézetekben elhelyezettek

39,366.0

5,786.8

Idősek és fogyatékosok napközi otthoni ellátása (E Ft/fő) (l)

24

Idősek és fogyatékosok napközi otthonában elhelyezettek

41,622.0

998.9

Idősek és fogyatékosok szállást biztosító intézeti ellátása
(E Ft/fő) (l)

40

Idősek és fogyatékosok hetes otthonában, krízis otthonokban, gondozóházakban ellátottak

2,640.0

105.6

Fiatalkorúak eü. gyermekotthoni és gyógyped. int. ellátása
(E Ft/fő) (c), (j), (k)

172

Egészségügyi gyermekotthonokban, gyógypedagógiai intézetekben elhelyezettek

5,576.0

1,475.1

Óvodai ellátás (E Ft/fő) (e)

15

Óvodai ellátásban részesülők

377,936.0

5,669.0

Nemzetiségi, etnikai óvodai ellátás (E Ft/fő) (e)

5

Kiegészítő hozzájárulás a nemzetiségi, etnikai óvodai ellátásban részesülők alapján (1)

17,964

89.8

Általános iskolai oktatás
(E Ft/fő) (d)

30

Ált. isk. ellátott; esti, levelező, dolgozó és 14—16 éves iskolarendszeren kívüli oktatásban résztvevők 1/3 része

1,124,469.0

33,734.1

Alsófokú zenei képzés
(E Ft/fő) (e)

19

Önálló zeneiskolában zeneoktatásban részesülők

74,665.0

1,418.6

Általános iskolai fogyatékos gyermekek oktatása (E Ft/fő) (e)

56

Önálló intézményben vagy tanulócsoportban oktatott általános iskolás korú fogyatékos gyermekek

35,454.0

1,985.4

Gimnáziumi oktatás (E Ft/fő) (f)

44

Gimnáziumban oktatott és esti, levelező létszám 1/3 része

125,066.0

5,502.9

Szakközépiskolai oktatás
(E Ft/fő) (f)

54

Szakközépiskolai, szakiskolai oktatott és esti, levelező létszám 1/3 része

201,635.0

10,888.3

Szakmunkásképzés (E Ft/fő) (f)

33

Szakmunkás iskolai oktatott

209,888.0

6,926.3

Szakmunkásiskolai tanműhely
(E Ft/fő) (f)

36

Az önkormányzatok által fenntartott szakmunkásiskolai tanműhelyben oktatott

37,669.0

1,356.1

Nemzetiségi, etnikai vagy kéttannyelvű oktatás
(E Ft/fő) (e), (f)

14

Kieg. hozzájárulás az alsó- és középfokú nemzetiségi etnikai vagy kéttannyelvű oktatásban részesülőknek (1)

63,773.0

892.8

Diákotthoni ellátás
(E Ft/fő) (c), (g)

53

Ált. isk. diákotthonban, középfokú diákotthonban, externátusi ellátásban részesülők

85,556.0

4,534.4

Helyi közművelődési feladatok (Ft/fő)

100

Települések 1990. I. 1. állandó népessége alapján

10,547,496.0

1,054.8

Színházak (Ft/néző) (h)

450

Önálló költségvetéssel rendelkező vidéki kőszínházak nézői, valamint ezek szabadtéri és tájelőadásainak nézői

204,553.0

920.5

 

300

Önálló költségvetéssel rendelkező fővárosi kőszínházak nézői, valamint ezek szabadtéri és tájelőadásainak nézői

2,100,000.0

630.0

Lakásgazdálkodási tevékenység

5,000

Az 1991. március 1-jén fennálló 0—3,5% közötti kamatozású hitelszámlák, de levonva a település 1990. január 1-jei állandó népessége után számított 200 Ft/fő összeg

 

750.0

Megyei és a fővárosi önkormányzatok igazgatási, valamint területi (módszertani) közművelődési tevékenysége
(E Ft/önkormányzat)

50,000

Megyei önkormányzatok száma (a főváros önkormányzatával együtt)

20.0

1,000.0

1. Normatív állami hozzájárulások

 

 

 

148,527.4

2. Centrális alárendeltségű szervek feladatára a megyei (fővárosi) önkormányzat részére

 

 

 

759.4

3. Címzett és céltámogatás, a működőképesség érdekében nyújtandó kiegészítő támogatással együtt

 

 

 

24,886.5

4. Települések SZJA kiegészítése (2)

 

 

 

6,931.0

Állami hozzájárulás összesen

 

 

 

181,104.3


(a) A jogosultság általában az önkormányzat közigazgatási területén élő állandó népesség (ÁNH adatok alapján), illetve az önkormányzat által fenntartott intézmények ellátottjaihoz kapcsolódik. (Pontosabb meghatározás az egyes hozzájárulásoknál.) Közös tulajdonú és fenntartású intézmények esetében az érintett önkormányzatok külön-külön — az ellátottjaik alapján — jogosultak a hozzájárulásra, míg az e körbe nem tartozó ellátottak után az intézmény székhelye szerinti önkormányzat veheti igénybe a hozzájárulást.
(b) Állami, intézeti neveltek, intézeti elhelyezettek, ideiglenesen beutaltak (GYIVI-ben), önkormányzati nevelőotthonban, diákotthonban, kollégiumban, szakmunkástanuló otthonban, fogyatékos tanulók nevelőotthonában, állami csecsemőotthonban, eü. gyermekotthonban, kórházi és egyéb eü.-i intézetekben, munkásszálláson, egyéb helyeken, intézetekben, nevelőszülőknél, albérletben elhelyezettek, kivéve a nevelőintézetekben és büntetésvégrehajtási intézetekben elhelyezetteket. Az ide tartozó intézmények, ha oktatási feladatot is ellátnak a fenntartó önkormányzat igénybe veheti az adott oktatási feladathoz kapcsolódó támogatást.
(c) Fiatalkorúak eü.-i gyermekotthonában és gyógypedagógiai intézetekben; diákotthonokban ellátott állami gondozottak után támogatás csak e címen (210 ezer Ft/fő normatívával) vehető igénybe.
(d) 1990. X. 1-jei létszám 8/12 és 1991. X. 1-jei létszám 4/12-e (kivéve az önálló tanulócsoportban oktatott fogyatékos gyerekek).
(e) 1990. X. 1-jei létszám 8/12 és 1991. X. 1-jei létszám 4/12-e.
(f) 1990. IX. 15-ei létszám 8/12 és 1991. IX. 15-ei létszám 4/12-e.
(g) 1990. IX. 15-ei létszám 8/12 és 1991. IX. 15-ei létszám 4/12-e a középiskolai diákotthonok: általános iskolai diákotthon esetén az (e) pont alapján.
(h) A tájelőadásokhoz kapcsolódóan is a színházat fenntartó önkormányzatot illeti meg a támogatás. Az az önkormányzat is igénybe veheti a támogatást, ahol önálló társulat nem működik, de jóváhagyott, önálló költségvetéssel rendelkező színházat tart fenn (ide értve a nyári színházat is).
(j) Éves gondozási napok száma osztva 365-tel.
(k) A gyógypedagógiai intézetet fenntartó önkormányzat igénybe veheti a fogyatékos gyermekek oktatásához kapcsolódó 56 E Ft/fő hozzájárulást is mind a bentlakó és az intézményen belül oktatott, mind a bejáró tanulók után.
(l) Éves gondozási napok száma osztva az éves nyitvatartási napok számával.
(m) Nemzetiségi nevelésben, oktatásban részesül az a gyermek, aki:
—nemzetiségi óvodában (óvodai csoportban) a nemzetiségi óvodai nevelési programban foglaltakat anyanyelven, illetve két nyelven sajátítja el;
—nemzetiségi nyelvet oktató, kétnyelvű, illetve tanítási nyelvű általános- és középiskolai oktatásban a nemzetiségi óraterv, tanterv (és tankönyv) alapján tanul;
—kis létszámmal működő oktatási intézményekben 0-ik vagy csatlakozó órában nemzetiségi tanterv (és tankönyv) alapján tanulja az anyanyelvet.
(n) Kiegészítő normatív támogatásra jogosult az az önkormányzat, ahol az 1990—91-es tanévet figyelembe véve:
—az oktató-nevelő intézmény keretei között biztosítja a cigánygyermekek differenciált (egyéni vagy csoportos) felzárkóztatását, a korcsoportok, illetve évfolyamok követelményeinek megfelelő eredményes továbbhaladását tanórai foglalkozásokon.
(o) Kétnyelvű képzésben résztvevő tanulónak az tekinthető, aki a Művelődési és Közoktatási Minisztérium külön engedélyével működő kéttannyelvű középiskolai oktatásban részesül, ennek alapján kapja a kiegészítő normatív állami támogatást.
1 A törvény felhatalmazása alapján a mutatószámot a Kormány pontosítja, ennek fedezetéül 50 millió forint szolgál.
2 Az SZJA-nál (50%-os mértékkel számolva) minden önkormányzat 3200 Ft/állandó lakos, ezen túl a városok 5000 Ft/állandó lakos mértékig az utóbbinál a 3200—5000 Ft közötti sávban max. 25 millió forint kiegészítésre jogosult. (Itt az állandó népesség — az SZJA-hoz igazodóan — az 1989. január 1-jei állapot.)

5. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvény 1. §-ához

Címzett támogatások 1991. évre

millió Ft-ban

Sor-
szám

Önkormányzat
(ágazat)

Feladat
megnevezése

Teljes
költség (ÁFÁ-
val)

ebből:

ráfordítás
1989
XII. 31-ig

1990.
évi

1991.
évi

1991.után

1.

2.

3.

4.

5.

6

7.

8.

 

A) Vízgazdálkodás

 

1.

Bácsalmás

Dél-alföldi ivóvízminőségjavító program befejezéséhez

26

16

10

2.

Békés megye

Dél-alföldi ivóvízminőségjavító program (az 1985. évi jóváhagyott program alapján)

3 823

1 196

237

255

2 135

3.

Biharnagybajom—Szerep—Sárrétudvari

Dél-alföldi ivóvízminőségjavító program

43

13

5

5

20

4.

Hajdúnánás

Dél-alföldi ivóvízminőségjavító program

50

20

4

11

15

5.

Tiszacsege

Dél-alföldi ivóvízminőségjavító program

24

3

1

7

13

6.

Darvas

Dél-alföldi ivóvízminőségjavító program

14

4

10

7.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Dél-alföldi ivóvízminőségjavító program (Karcag-Kisújszállás)

143

30

34

79

8.

Nógrád megye

Dunai vízátvezetés, vízfogadási feltételek kialakítása, a Nyugat-Nógrádi Térség vízellátását biztosító távvezeték-rendszer kiépítése

1 310

4

5

140

1 161

9.

Dunaújváros

Partvédelmi munkák megelőlegezett ráfordításainak visszatérítése

30

 

ÖSSZESEN:

 

 

 

 

496

 

 

B) Egészségügyi ellátás

 

10.

Baranya megye

Megyei Kórház Pécs; kazán rekonstrukció

15

1

14

11.

Baja

Kórház; diagnosztikai tömb befejezés, kazán rekonstrukció

464

126

220

118

12.

Bács-Kiskun megye

Hollós József megyei Kórház Kecskemét: onkológiai Kp. I. ütem

343

12

31

300

13.

Orosháza

Egyesített Gyógyító Megelőző Intézet; mosoda és konyha rekonstrukció

1 504

67

35

81

1 321

14.

Békés megye

Réthy Pál Kórház Békéscsaba; diagnosztikai épület, konyha

2 286

74

71

363

1 778

15.

Békés megye

Gyulai Kórház; konyha rekonstrukció

209

29

86

94

16.

Borsod-Abaúj-Zemp-
lén megye

Megyei Kórház Miskolc; központifűtés rekonstrukció

118

1 31

86

 

17.

Szakkórház és szanatórium Miskolc; rekonstrukció II. ütem E pavilon lift, fűtés, villamosvezeték

56

6

34

16

18.

Fejér megye

Szent György Kórház Székesfehérvár; rekonstrukció III. ütem

4 156

1 078

451

470

2 157

19.

Győr-Moson-Sopron
megye

Megyei Kórház Győr; rekonstrukció (computeres tomográph stb.)

326

70

95

136

25

20.

Sopron

Kórház; rekonstrukció III. ütem központi műtéti tömb

895

214

155

376

150

21.

Hajdú-Bihar megye

Dr. Kenézy Gy. Kórház Debrecen; konyha, étterem, labor

209

25

29

60

95

22.

Berettyóújfalu

Kórház-Rendelőintézet; I—II. ütem szülészet, nőgyógyászat, vérellátó

477

74

179

190

34

23.

Heves megye

Megyei Kórház Eger; épületgépészet, közműrekonstrukció

662

140

45

103

374

24.

Gyöngyös

Bugát Pál Kórház; I. ütem hotel diagnosztikai tömb

1 603

476

114

383

630

25.

Komárom-Esztergom
megye

Megyei Kórház-Rendelőintézet Tatabánya; III/A. ütem proszektúra, energiaellátás, műveseellátás

336

106

157

73

26.

Nógrád megye

Megyei Kórház Salgótarján; gépészeti rekonstrukció, műveseállomás

163

67

30

40

26

27.

Pest megye

Semmelweis Kórház Budapest; rekonstrukció V. ütem

682

457

133

47

45

28.

Somogy megye

Megyei Kórház Kaposvár; közmű, konyha, hoteltömb rekonstrukció

871

347

153

206

165

29.

Marcali

Kórház rekonstrukció diagnosztikai tömb, közmű, tetőszerkezet, műtők

367

188

59

65

55

30.

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Jósa András Kórház Nyíregyháza; rekonstrukció III. ütem fül-orr-gége, szülészet, nőgyógyászat, sugártherápia

2 969

53

211

528

2 177

31.

Mátészalka

II. Rákóczi F. Kórház; rekonstrukció, hotel, konyha, műhely, kazánház, diagnosztikai tömb

1 577

165

130

316

966

32.

Jász-Nagykun-Szolnok
megye

Hetényi G. Kórház-Rendelőintézet Szolnok; rendelőintézet rekonstrukciója, vizesblokk, gázvezeték építés

682

48

75

150

409

33.

Tolna megye

Megyei Kórház-Rendelőintézet Szekszárd; ,A'' épület rekonstrukció orthopédia, bőrgyógyászat, baleseti ellátás

63

10

53

34.

Vas megye

Markusovszky Kórház-Rendelőintézet Szombathely; rekonstrukció mosoda, konyha, kazánház

440

39

25

121

255

35.

Tüdőgyógyintézet Hegyfalu; fűtés rekonstrukció

32

16

16

36.

Veszprém megye

Megyei Kórház Veszprém; rekonstrukció II. ütem E. épület szakipari munkák, kazánház

2 630

430

194

510

1 496

37.

Zala megye

Megyei Kórház Zalaegerszeg; rekonstrukció műtőblokk, kazánház, mosoda

1 190

185

192

339

474

38.

Budapest főváros

János Kórház; konyha

668

14

138

314

202

39.

 

István Kórház; konyha

731

22

100

263

346

40.

 

Balassa J. Kórház; rekonstrukció

338

109

26

40

163

 

ÖSSZESEN:

 

 

 

 

5 620

 

 

C) Oktatás és kulturális szolgáltatás

 

41.

Budapest főváros

Móricz Zs. gimn. kiváltásához kiegészítés

 

 

 

100

 

42.

Miskolc

Miskolci Nemzeti Színház rekonstrukció

732

100

22

100

510

43.

Pécs

Pécsi Nemzeti Színház rekonstrukció

834

382

299

153

44.

Jász-Nagykun-Szolnok
megye

Szolnoki Szigligeti Színház rekonstrukció

540

27

220

193

100

 

ÖSSZESEN:

 

 

 

 

546

 

 

D) Adósságszolgálat

 

45.

Békés megye

Békés megyei Tanács által felvett hitel tőke és kamatterhe

 

 

 

82

 

46.

Csongrád megye

Csongrád megyei Tanács által kibocsátott kötvény kamatterhe

 

 

 

0,6

 

47.

Fejér megye

Fejér megyei Tanács által felvett hitel tőke és kamatterhe

 

 

 

91

 

48.

Komárom-Esztergom
megye

Komárom-Esztergom megyei Tanács által felvett hitel tőke és kamatterhe

 

 

 

6

 

49.

Nógrád megye

Nógrád megyei Tanács által felvett hitelek és kötvények tőke és kamatterhe

 

 

 

127,5

 

50.

Somogy megye

Somogy megyei Tanács által kibocsátott kötvények tőke és kamatterhe

 

 

 

77,6

 

51.

Jász-Nagykun-Szolnok
megye

Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tanács által felvett hitelek és kibocsátott kötvények tőke és kamatterhe

 

 

 

325,9

 

52.

Tolna megye

Tolna megyei Tanács által felvett hitelek tőke és kamatterhe

 

 

 

13

 

53.

Vas megye

Vas megyei Tanács által felvett hitel tőke és kamatterhe

 

 

 

9

 

54.

Veszprém megye

Veszprém megyei Tanács által felvett hitel és kibocsátott kötvény tőke és kamatterhe

 

 

 

62,9

 

55.

Budapest főváros

Budapest Főváros Tanácsa által felvett hitelek tőke és kamatterhe

 

 

 

130

 

 

ÖSSZESEN:

 

 

 

 

925,5

 

 

E) Megyei (fővárosi) önkormányzatok normatív fejlesztési célú támogatása

400 Ft/fő az 1990. január 1. állandó népesség alapján

 

56.

Baranya megye

 

 

 

 

171

 

57.

Bács-Kiskun megye

 

 

 

 

226

 

58.

Békés megye

 

 

 

 

170

 

59.

Borsod-Abaúj-Zemp-
lén megye

 

 

 

 

321

 

60.

Csongrád megye

 

 

 

 

177

 

61.

Fejér megye

 

 

 

 

170

 

62.

Győr-Moson-Sopron
megye

 

 

 

 

173

 

63.

Hajdú-Bihar megye

 

 

 

 

226

 

64.

Heves megye

 

 

 

 

138

 

65.

Komárom-Esztergom
megye

 

 

 

 

128

 

66.

Nógrád megye

 

 

 

 

95

 

67.

Pest megye

 

 

 

 

384

 

68.

Somogy megye

 

 

 

 

141

 

69.

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

 

 

 

 

242

 

70.

Jász-Nagykun-Szolnok
megye

 

 

 

 

179

 

71.

Tolna megye

 

 

 

 

105

 

72.

Vas megye

 

 

 

 

112

 

73.

Veszprém megye

 

 

 

 

155

 

74.

Zala megye

 

 

 

 

126

 

75.

Budapest főváros

 

 

 

 

788

 

 

ÖSSZESEN:

 

 

 

 

4 227

 

 

CÍMZETT TÁMOGATÁSOK MINDÖSSZESEN

 

 

 

 

11 814,5

 

6. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvény 1. §-ához

Céltámogatások 1991. évre

Sor-
szám

Támogatott cél megnevezése

A támogatás igénybevételének feltételei

A támogatás összege millió Ft-ban

1.

2.

3.

4.

A)

Folyamatban levő beruházások és rekonstrukciók

Folyamatban levőnek tekinthető az a beruházás, ill. rekonstrukció, amelynél:
— a pénzügyi teljesítés 1990. december 31-éig meghaladja a teljes költség 18%-át;
— a víziközmű társulat megalakult és a kivitelezés megkezdődött.

 

1.

Vízgazdálkodás

600

 

— víziközmű társulatok

Támogatást igényelhetnek azok a települési önkormányzatok, amelyeknek víziközmű társulati beruházásához a megyei önkormányzat (korábban megyeközpont) nem vállalt 1991. évre támogatást. A támogatás mértéke a beruházási költség 30%-a, amennyiben a települési önkormányzat hozzájárulása — beleértve a vízbázisra fordított összeget is —, eléri a beruházási költség 10%-át, a saját érdekeltségi hozzájárulásán kívül.

 

 

— városi vízbázis fejlesztés

Támogatást igényelhetnek azok a városi önkormányzatok, amelyek vízbázis bővítéséhez a megyei önkormányzat (megyeközpont) 1991. évre nem vállalt kötelezettséget. A támogatás mértéke az 1990. évi engedélyokirat szerinti 1991. évi ütem 25%-a.

 

 

— városi szennyvíztisztító létesítmény építése

Támogatást igényelhetnek azok a városi önkormányzatok, amelyeknek a szennyvíztisztító létesítmény építéséhez a megyei önkormányzat (megyeközpont) 1991. évre nem vállalt kötelezettséget. A támogatás mértéke az 1990. évi engedélyokirat szerinti 1991. évi ütem 30%-a.

 

2.

Egészségügyi és szociális ellátás:

330

 

— városi kórház beruházás, rekonstrukció

Támogatást igényelhet — a fővárosi önkormányzatok kivételével — minden települési önkormányzat, amely kórházi beruházásának, rekonstrukciójának teljes költsége (ÁFA nélkül) meghaladja a 40 millió Ft-ot. A támogatás mértéke az 1990. évi engedélyokirat szerinti 1991. évi ütem 50%-a.

 

 

— szociális otthoni férőhelybővítés

Támogatást igényelhet minden beruházó, illetve működtető helyi önkormányzat. A támogatás mértéke az 1990. évi engedélyokirat szerinti 1991. évi ütem 50%-a.

130

3.

Oktatás

2 600

 

— Alapfokú oktatás (tanterem, tornaterem, kiszolgáló létesítmények)

Támogatást igényelhet minden helyi önkormányzat az 5 millió Ft teljes költséget meghaladó létesítményekhez. A támogatás mértéke az engedélyokirat szerinti 1991. évi ütem 40%-a.

1 250

 

— Középfokú oktatás (tanterem, tornaterem, kollégium beruházás és rekonstrukció)

Támogatást igényelhet minden helyi önkormányzat a 10 millió Ft teljes költséget meghaladó létesítményekhez. A támogatás mértéke az 1990. évi engedélyokirat szerinti 1991. évi ütem 50%-a.

1 350

4.

Szilárd hulladéklerakó telep építése, bővítése

Támogatást igényelhet minden települési önkormányzat. A támogatás mértéke az 1991. évi ütem 50%-a.

50

 

Folyamatban levő összesen:

3 580

B)

Új induló beruházások, rekonstrukciók

Támogatás igénybevételének feltétele:
— a szükséges saját források megléte
— a beruházás előkészítettsége

 

5.

Vízgazdálkodás

1 050

 

— vízbázisfejlesztés, beleértve a vízkutatást, a kiépítést és a vízbázis védelmet is: vízhálózat építés; vízkezelési eljárás megvalósítása.

Támogatást igényelhet minden helyi önkormányzat. A támogatás mértéke 50%.

 

 

— szennyvíztisztító telep építése, bővítése, beleértve a szennyvíziszapelhelyezést és hasznosítást is; szennyvízcsatorna hálózat építése

Támogatást igényelhet minden helyi önkormányzat. A támogatás mértéke 60%.

 

 

— víziközmű társulatok

Támogatást igényelhet minden települési önkormányzat.
Támogatás mértéke a beruházási költség %-ában:
— ivóvízellátásnál 30%;
— szennyvízcsatornázásnál 40%;
amennyiben a Vízügyi Alap támogatás rendszere 1991-ben is működik.

 

 

— egyedi ivóvízellátás feltételeinek a megteremtése

Támogatást igényelhet minden olyan települési önkormányzat, ahol a közműves ivóvízellátás feltételei hosszú távon nem teremthetők meg, és a helyben fellelhető víz egészségre ártalmas, továbbá, ha a kialakítandó egyedi vízellátási forma végleges és a település összlakosságára kiterjed. A támogatás mértéke 90%.

 

6.

Alapfokú oktatás

400

 

Általános iskolai tanterem és tornaterem építés

Támogatást igényelhet:

 

 

 

— valamennyi községi, városi önkormányzat, mely 162 négyzetméteres, vagy ennél nagyobb alapterületű tornaterem építését tervezi;

 

 

 

— a nemzetiségi oktatás céljait szolgáló általános iskolai tanteremfejlesztést végző községi, városi önkormányzat;

 

 

 

— az 500 vagy annál több állandó lakosú községi önkormányzat, amely önálló általános iskolával nem rendelkezik.

 

 

 

A támogatás mértéke 40%.

 

7.

Egészségügyi és szociális ellátás

1 180

 

— működő egészségügyi intézmények gépműszer beszerzése

Támogatást igényelhet minden helyi önkormányzat az állóeszköznek minősülő beszerzéseihez. A támogatás mértéke 40%.

800

 

— szociális otthoni férőhely biztosítása

Támogatást igényelhet minden helyi önkormányzat. A támogatás mértéke 50%.

380

 

Új induló beruházások ösz-
szesen:

2 630

 

Céltámogatások mindösz-
szesen:

6 210

7. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvényhez82

Központosított előirányzatok 1991. évre

Sor- szám

Cél

Igénybevétel feltételei

Támogatási
keret
millió Ft-ban

1.

2.

3.

4.

1.

Önhibáján kívül hátrányos pénzügyi helyzetben levő helyi önkormányzatok működőképességének megőrzése

A törvény 1. § (5) bekezdése alapján.

5.000

 

 

 

2.

A magánszemélyek jövedelem adójában a közműfejlesztésre megállapított kedvezmények megszűnésének ellentételezése

A közműfejlesztések támogatásáról szóló MT és Kormány ren-
delet szerint.

300

 

 

 

3.

Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása

Igényelheti minden határátkelőhelyet fenntartó települési önkormányzat az 1990. évi forgalmi (ki- és beléptetési) adatok arányában.

30

 

 

 

4.

Szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásának támogatása

Igényelhető azon önkormányzatok részéről, amelyek a korábban e telepen élő családok új lakásépítését teszik lehetővé,területelőkészítéssel.Támogatás mértéke maximum 50 ezer Ft családonként, utólagos elszámolással.

30

 

 

 

5.

Vállalati gyermekintézmények önkormányzati kezelésbe történő átvételéhez egyszeri működési támogatás

Az átadás-átvételt követően, a Belügyminisztériumhoz történő bejelentés alapján.

150

 

 

 

6.

Színházi bemutatók támogatása

A Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázati feltételei szerint igényelhetik a színházat fenntartó önkormányzatok.

100

 

 

 

7.

A környezet és a vízbázisok fokozott védelme érdekében a lakosság folyékony települési hulladékgyűjtési támogatása

Igényelheti minden helyi önkormányzat, amely saját maga, költségvetési szervezete, vagy a felügyelete alatt álló közüzemi- közszolgáltató vállalata révén a lakosság részére folyékony települési hulladékgyűjtést és ártalmatlanítást végez. A támogatás mértéke az általa összegyűjtött és ártalmatlanított lakossági folyékony hulladék köbméterenként 65. Ft. Igényelhető negyedévenként, utólag a Belügyminisztériumtól.

110

 

 

 

8.

A helykímélő, hamvasztásos temetés támogatása

Az állandó lakhellyel rendelkező lakos vagy más jogi személy, aki hamvasztás útján gondoskodott az elhunyt temetéséről 4000 Ft egyszeri hozzájárulásra jogosult az állandó lakhelye szerinti önkormányzatnál. Az érintett települési önkormányzatok negyedévenként, utólag visszaigényelhetik a Belügyminisztériumtól az e címen kifizetett összegeket.

140

 

 

 

9.

Egyéb támogatások

Vis major esetekben igényelhető a BM-től és a PM-től.

152,3

 

 

 

10.

A körjegyzők bérének és TB járulékának támogatására

Minden körjegyzőség igényelheti a Belügyminisztériumtól az államtitkári fizetés 30% mértékben + TB járulék.

180,0

 

 

 

11.

Az új megyei közigazgatási struktúra létrejötte miatti felmondások költségeinek megtérítésére

Igényelheti valamennyi megyei, valamint a fővárosi önkormányzat.

390

 

 

 

12.

A dél-alföldi települések egészséges ivóvíz ellátási programjának megvalósításához

Igénybe veheti a Békés Megyei Önkormányzat.

130

 

 

 

 

13.

A barlang, pince, partfalszakadások veszélyelhárítási munkálataira

Igényelhető a Belügyminisztériumtól a BM, az IKM és a PM által kialakított szempontok szerint.

50

 

 

 

 

Központosított előirányzat összesen:

 

6.762,3

8. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvényhez83

9. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvényhez84

10. számú melléklet az 1990. évi CIV. törvényhez 85

1. számú függelék

Forgóalap
1

Az 1992: XXXVIII. törvény 126. §-a értelmében állami költségvetés helyett központi költségvetést kell érteni.

2

A kihirdetés napja: 1991. január 1.

3

Az 1. § (1) bekezdésének a) pontja az 1991: XV. törvény 1. §-ával kiegészített szöveg.

4

A 3. számú melléklet kihirdetve a Magyar Közlöny 1991. évi 79. számában.

5

Az 1.§ (1) bekezdésének g), h) és i) pontját az 1991: XLVII. törvény 1.§-a iktatta a szövegbe.

6

Végrehajtására lásd az 1991: XIX. törvényt.

10

Az 1.§ (11) bekezdését az 1992: LXXX. törvény 83.§ (2) bekezdésének a) pontja hatályon kivül helyezte.

11

Az 5.§ (1) bekezdése az 1991: XLVII. törvény 2.§-ával megállapított szöveg.

12

Az 6.§ (1) bekezdése az 1991: XLVII. törvény 3.§-ával megállapított szöveg.

13

A 8. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

14

A 9. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

15

A 10. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

16

A 11. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

17

A 12. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

18

A 13. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

19

A 14. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

20

A 15. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

21

A 16. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

22

A 17. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

23

A 18. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

24

A 19. § (1) bekezdését az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

25

A 19. § (2) bekezdését az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

26

A 19. § (3) bekezdés az 1991: XCI. törvény 72. §-ával megállapított szöveg.

27

A 20. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

28

A 21. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

29

A 22.§ (1) bekezdését az 1993: CXI. törvény 73.§ (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 22. § (2) bekezdését az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

31

A 23. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

32

Az Állami Fejlesztési Intézet az 1992: XXXVIII. törvéy 123/A. §-a értelmében megszünt.

33

A 31.§ (1) és (2) bekezdése az 1992: LXII. törvény 15.§-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

34

Az Állami Fejlesztési Intézet az 1992: XXXVIII. törvéy 123/A. §-a értelmében megszünt.

35

A 31.§ (3) bekezdés a) és b) pontja helyébe az 1992: LXII. törvény 15.§-ának (2) bekezdésével megállapított a) pont lép, ezzel egyidejűleg a bekezdés korábbi c) pontja b) pontra változik.

36

A 31.§ (5) bekezdése az 1992: LXII. törvény 15.§-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 31.§ (7) bekezdését az 1992: LXII. törvény 15.§-ának (1) bekezdése hatályon kivül helyezte.

38

A 32.§ (2) bekezdés a) pontjának második mondatát az 1994: IV. törvény 11.§-a (1) bekezdésének c) pontja hatályon kivül helyezte.

39

A 34.§-t az 1992: LXX. törvény 15.§-a hatályon kivül helyezte.

40

A 35. §-t az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

41

A 36. § (1) és (5) bekezdését az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

42

A 36. § (2) bekezdését az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

43

A 36. § (3) bekezdését az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

44

A 36. § (4) bekezdését az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

45

A 36. § (5) bekezdését az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

46

A 36. § (6) bekezdését az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

47

A 37. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

48

A 38. §-t az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 39. §-t az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 40. §-t az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

51

A 41. §-t az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

52

A 42. §-t az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

53

A 43. §-t az 1991: XCI. törvény 73. §-a hatályon kívül helyezte.

54

A 44. §-t az 1992: XXXVIII. törvény 127. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

55

A 45. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

56

A 46. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

57

A 47. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 48. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

59

A 49. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

60

Az 50. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

61

Az 51. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

62

Az 52. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

63

Az 53. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

64

Az 54. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

65

Az 55. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

66

Az 56. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

67

Az 57. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

68

Az 58. §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte.

69

Az 59. §-t az 1992: LXXX. törvény 83. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

70

A 60. § rendelkezéset az 1991: LXXVIII. törvény hatályon kívül helyezte.

71

A 61. § rendelkezéset az 1991: LXXVIII. törvény hatályon kívül helyezte.

72

A 62. § rendelkezéset az 1991: LXXVIII. törvény hatályon kívül helyezte.

73

A 63. § rendelkezéset az 1991: LXXVIII. törvény hatályon kívül helyezte.

74

A 65. § az 1992: LXXX. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

75

A 69. § azon rendelkezését, amely elrendelte a törvény 64—68. §-ában foglalt rendelkezéseknek 1991. január 1. napjától történő alkalmazását, az 1991. január 1. napjától január 13. napjáig terjedő időszakra vonatkozóan a 25/1992. (IV. 30.) AB határozat megsemmisítette. Ez azonban nem érinti a közzététele előtt létrejött (módosult, megszűnt) jogviszonyokat, s a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket.

76

Az 1. számú melléklet az 1991: XLVI. törvény 1. számú melléklete szerint kiegészített szöveg.

78

Az 1990: CIV. törvény módosításáról szóló 1991: XXXVII. törvény 2. §-át, s igy az 1990: CIV. törvény 1. számú mellékletét , az 1991: LII. törvény 1.§-a 1991. november 12-i hatállyal módosította. A rendelkezést 1991. szeptember 27- től kell alkalmazni.

79

A 2. számú melléklet az 1991: XLVI. törvény 2. számú melléklete szerint kiegészített szöveg.

80

Az 1992: XXXVIII. törvény 126. §-a szerint módosított szöveg.

81

A 4. számú melléklet első változata az 1991: XLVI. törvény ( kihirdetés és hatálybalépés napja: 1991. október 15.) 3. számú melléklete szerint kiegészített szöveg. A 4. számú mellékletet az 1991: XLVII. törvény ( kihirdetés és hatálybalépés napja: 1991. október 15.) 7.§-ának (2) bekezdése és 2. számú melléklete újonnan megállapította, ez a második változat szövege.

82

A 7. számú melléklet az 1991: XLVII. törvény 7.§-ának (3) bekezdésével, valamint 3. számú mellékletével megállapított szöveg.

83

A 8. számú melléklet beiktatva az 1989: LI. törvény 1. számú mellékleténél.

84

A 9. számú melléklet beiktatva az 1989: LI. törvény 2. számú mellékleténél.

85

A 10. számú melléklet beiktatva az 1989: LI. törvény 3. számú mellékleténél.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére