• Tartalom

7001/1988. (IK 11.) IM ie.

7001/1988. (IK 11.) IM irányelve

a jogszabályszerkesztésről1

1990.12.31.
A jogszabályok szerkesztésében és megszövegezésében az egységes gyakorlat kialakításához a jogszabályelőkészítést végzők számára a következő irányelvet adom ki:

I.
A JOGSZABÁLY CÍME
1. A jogszabály címe röviden megjelöli a jogszabály tárgyát, lehetővé teszi a más jogszabályoktól való megkülönböztetést és a jogszabályra való hivatkozást.
2. Ha a jogszabály más jogszabály végrehajlásáról, módosításáról vagy hatályon kívül helyezéséről szól, a cím feltünteti az érintett jogszabály megjelölését címével együtt.

Több jogszabály esetén valamennyire utal, ilyenkor az érintett jogszabályok általánosságban, illetőleg rövid névvel is megjelölhetők. A túlságosan általános megjelölés – pl. egyes munkajogi rendelkezések módosításáról – nem elegendő.

Példa
A kötvényről szóló 1982. évi 28. törvényerejű rendelet módosításáról
A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtásáról
A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtására kiadott 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet módosításáról
A Polgári Törvénykönyv és a bírósági végrehajtásról szóló törvényerejű rendelet módosításáról

3. Ha az elsősorban módosításra irányuló jogszabály jelentős új rendelkezést is tartalmaz, a jogszabály címe lehetőleg erre is utaljon.

Példa
A tanácsokról szóló 1971. évi I. törvény módosításáról, a kétszintű igazgatás bevezetéséről

4. A jogszabályokra való utalásnál (hivatkozásnál) a rövid nevet, illetőleg a rövidítést lehetőleg egységesen kell használni, mégpedig olyan formában, ahogyan ezt a jogszabály, illetőleg a végrehajtási jogszabály kibocsátója első ízben meghatározta. A gyakrabban előforduló jogszabályok rövidítését az irányelv melléklete tartalmazza.

5. Ha a cím az érintett jogszabály teljes megjelölését nem foglalja magában, azt a jogszabály bevezető része vagy az első érdemi rendelkezése (§-a) tünteti fel.

Példa
Törvény a Munka Törvénykönyvének módosításáról
1. § A Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény (a továbbiakban: Mt.) ... helyébe a következő rendelkezés lép: ...

II.
A JOGSZABÁLY RÉSZEI
6. A jogszabály tartalmi szempontból általában a következőképpen tagolódik:
a) elvi bevezetés,
b) bevezető rész,
c) általános rendelkezések,
d) részletes rendelkezések,
e) záró rendelkezések.

7. Kisebb terjedelmű jogszabálynál az ilyen tagolás szükségtelen, a törvénykönyvek tagolása pedig ettől eltérő is lehet.

Az elvi bevezetés
8. A szabályozás célját, indokait csak törvény esetén helyes a jogszabály rendelkezéseit megelőzően elvi bevezetésben (preambulumban) ismertetni. Ez is elsősorban nagyobb jelentőségű, átfogó törvényeknél lehetséges.

9. Az elvi bevezetés mellőzze a jogszabály rendelkezéseinek megismétlését, a normatív jellegű megfogalmazást.

A jogszabály bevezető része
10. a) Ha a jogszabály kibocsátásával egyetértő, érdekelt minisztereknek, országos hatáskörű szervek vezetőinek, illetőleg az érdekelt társadalmi szervezetek vagy érdekképviseleti szervek vezető szerveinek a felsorolása túlságosan hosszú volna, elegendő annak közlése, hogy a jogszabályt az érdekelt miniszterekkel stb. egyetértésben bocsátják ki.
b) Az egyetértők felsorolásának sorrendje a következő: miniszterek, országos hatáskörű szervek vezetői, társadalmi szervezetek, érdekképviseleti szervek vezető szervei, mindegyik csoporton belől betűrendben.

11. A bevezető részben lehet szólni arról, hogy – jogszabály rendelkezése alapján – egyes miniszterek (vezetők, szervek) véleményét kikérték a szabályozáshoz.

12. a) Módosító jogszabály esetén a bevezető rész tartalmazza a módosítandó jogszabály teljes megjelölését (címe, száma, a kibocsátás ideje, kibocsátója), és felsorolja e jogszabályt korábban módosító jogszabályokat is. Ha a jogszabály korábban már kettőnél többször módosult, a módosítások felsorolása helyett elegendő annak a jelzése, hogy „módosított” jogszabályról van szó. A bevezető részből a módosítandó jogszabály címe elhagyható, ha azt a módosító jogszabály címe tartalmazza.

Példa
A Minisztertanács az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény 66. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a 63/1982. (XI. 30.) MT rendelettel módosított 50/1981. (X. 27.) MT rendeletet (a továbbiakban: R.) a következők szerint módosítja: ...

b) Ha a jogszabály szövege a végrehajtani vagy módosítani kívánt jogszabályt rövidítéssel jelöli meg, erre a bevezető rész a teljes megjelölést követően utal. A rövidítést – ha az nem szerepel az irányelv mellékletében – esetenként az adott jogszabály határozza meg.

Példa
(a továbbiakban: Tv.)
(a továbbiakban: R.)
(a továbbiakban: Vhr.)
A gazdálkodó szervezetek jövedelemszabályozásáról szóló 40/1987. (X. 13.) MT rendelet (a továbbiakban: JR) ...
Az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény (a továbbiakban: Evt.) ...

c) Rövid módosító jogszabály esetén az a)-b) pontban említettek az első érdemi rendelkezésbe is foglalhatók.

Példa
1. § Az építési adóról szóló, módosított 32/1975. (VIII. 3.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: …

d) Ha a jogszabály több jogszabályt módosít, a módosítandó jogszabályokra nem a bevezető rész utal, hanem a módosító jogszabálynak az a §-a, amely az adott jogszabály módosításáról először rendelkezik.

Az általános rendelkezések
13. a) Az általános rendelkezések tartalmazzák azokat a szabályokat, amelyek a jogszabály egésze szempontjából jelentősek, így elsősorban a szabályozás általános elveit, az alapelveket és a jogszabály hatályára vonatkozó rendelkezéseket.
b) Az általános rendelkezések végén vagy a záró rendelkezések között célszerű elhelyezni az értelmező rendelkezéseket, az egyes fejezetekre vonatkozókat pedig e fejezetek végén. Ugyanez vonatkozik a fogalommeghatározásokra is, ha a jogszabályba való felvételük elkerülhetetlen.

A részletes rendelkezések
14. A részletes rendelkezések megszövegezése a szabályozás tárgyának megfelelő logikai sorrendben történik. Az anyagi jogi szabályok megelőzik az eljárási szabályokat. Új szerv létesítése esetén előbb a szervezetet, ezután a feladatokat, hatáskört, végül az eljárást indokolt szabályozni. Az általános szabály megelőzi a kivételeset.

15. a) A részletes szabályok a tárgynak az adott jogszabályi szinten lehetséges teljes szabályozását foglalják magukban. A már meglevő szabályozás nem ismételhető meg.
b) Ha egy másik jogszabályra való hivatkozás elkerülhetetlen, azt pontosan meg kell jelölni. A „külön jogszabályra” való utalás csak akkor helyes, ha arra kell felhívni a figyelmet, hogy a kérdéssel más jogszabály foglalkozik, és ilyenkor is célszerű a külön jogszabály tárgyára utalni.

Példa
Az üzemi balesetért való felelősség szabályait külön jogszabály állapítja meg.
A munkáltató a Munka Törvénykönyve 55. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott fegyelmi büntetésként az illetményföld mértékét csökkentheti vagy a földhasználatot megvonhatja.
Az 1. §-ban szabályozott esetben ... devizaszabálysértés (Sztv. 116. §) miatt nem vonható felelősségre …

c) Jogintézményre való utalásnál általában nem célszerű az azt meghatározó jogszabályt megjelölni. Fogalommeghatározás azonban kivételesen úgy is történhet, hogy a fogalmat követően zárójelben utalunk a jogszabályhelyre.

Példa
A jogalap nélküli gazdagodásra egyébként a kártérítés szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Az állami költségvetési szervek (Ápt. 38. §).
Gazdálkodó szervezetek (Ptk. 685. § c) pont).

16. Ha ugyanaz a jogintézmény, fogalom többször is előfordul, az első alkalommal való használatakor határozható meg, hogy a későbbiek során hogyan rövidítik.

Példa
A nagyüzemi mezőgazdasági művelésre alkalmas földterületet elsősorban földcserével kell kialakítani (önkéntes földcsere).

17. A részletes szabályok összeállítása során az egyszerű, áttekinthető, a jogszabályon belüli hivatkozásokat is lehetőség szerint mellőző, tömör szerkesztés a cél. A jogszabályon belüli hivatkozáskor a hivatkozó mondat az adott jogszabályhely tartalmára is utaljon, hogy így az önmagában is érthető legyen.

Példa
Ha az ügyfél a 22. § (1) bekezdése alapján nem idézhető ...
Szakértőként nem járhat el az, akire nézve az ügyintézőre vonatkozó kizárási ok (19. §) áll fenn, ...

A záró rendelkezések
18. a) A hatálybalépés időpontját általában maga a jogszabály állapítja meg. Kivételesen azonban más – rendszerint a végrehajtási – jogszabály is intézkedhet erről.

Példa
A törvény hatálybalépéséről és a szükséges átmeneti rendelkezésekről külön törvényerejű rendelet rendelkezik.

b) A jogalkotásról szóló törvénynek megfelelően a jogszabály egyes rendelkezéseinek hatálybalépésére eltérő időpont is megállapítható.

Példa
Ez a rendelet 1988. február 1-jén, a 18. §-a 1988. szeptember 1-jén lép hatályba.

c) A hatálybalépés időpontja mellett – az egységes jogalkalmazás érdekében – meghatározható az is, hogy a jogszabályt milyen esetekben kell alkalmazni.

Példa
Ez a törvény 1988. január 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit az ezt követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

19. Ha a jogszabálynak visszaható hatálya van, a záró rendelkezések között rendelkezik arról, hogy az visszamenőleg milyen esetekben, illetőleg mely időponttól kezdődően alkalmazható:

Példa
Ez a rendelet 1986. május 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit azonban 1986. január 1-jétől kell alkalmazni.
A Btk. hatálybalépése előtt jogerősen szabadságvesztésre ítélt a Btk. 47-48. §-ának, illetve 112. §-ának rendelkezései szerint bocsátható feltételes szabadságra.

20. a) Az átmeneti rendelkezések szólnak arról, hogy a jogszabály által hatályon kívül helyezett korábbi jogszabály alkalmazása még szükséges.

Példa
A 7. §-ban hatályon kívül helyezett jogszabályok rendelkezéseit az 1988. január 1-je előtt keletkezett adófizetési kőtelezettségre alkalmazni kell.
Ez a törvényerejű rendelet 1988. január 1-jén lép hatályba; a hatálybalépését megelőzően meghirdetett versenytárgyalást azonban a korábbi rendelkezések szerint kell lefolytatni.
Ha az (1) bekezdés alapján az 1987. szeptember 1-jén meglevő termőföld tulajdonra elidegenítési kötelezettség áll fenn; ezt a korábbi jogszabályok alapfan kell teljesíteni.
b) Az átmeneti rendelkezések között lehet rendelkezni arról is, hogy a korábbi jogszabály alapján létrejött állapotot az új szabályozás érinti-e, illetőleg hogy a folyamatban levő ügyekben a régi vagy az új szabályt kell-e alkalmazni.

Példa
Ez a rendelet 1988. január 1-jén lép hatályba; a már megindult eljárást azonban a korábbi rendelkezések szerint kell befejezni.
E törvény hatálybalépése előtt kibocsátott értékpapírból származó jövedelemre az adókötelezettség nem terjed ki.
Ez a törvény 1988. január 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

c) Az átmeneti rendelkezések között lehet intézkedni az új jogszabály alkalmazásával kapcsolatos konkrét teendőkről is.

Példa
Ha a rendelet hatálybalépése előtt a kiskorú részére rendszeres nevelési segélyt állapítottak meg, e döntést 1987. december 1-jéig felül kell vizsgálni.

21. Ha a jogalkalmazás érdekébeni szükséges, a záró rendelkezések között lehet kimondani azt is hogy a jogszabály más, hasonló tartalmú szabályozást (jogintézményt, jogokat stb.) nem érint.

Példa
E törvény nem érinti az Alkotmányjogi Tanács jogkörét.

22. Módosító rendelkezést a záró rendelkezések közé akkor indokolt felvenni, ha az egyébként jellegénél fogva nem módosításra irányuló jogszabály más jogszabályt módosít. Ugyanígy célszerű szerkeszteni akkor is, ha a módosító jogszabály a címében nem emutett más jogszabályt is érint. Ezek a szabályok lehetőleg előzzék meg a jogszabály hatálybalépésére vonatkozó rendelkezést.

23. Az alacsonyabb szintű jogszabály hatályon kívül helyezéséről általában csak akkor célszerű a magasabb szintű jogszabály záró rendelkezései között rendelkezni, ha nem készül olyan szintű végrehajtási jogszabály, amellyel a hatályon kívül helyezés megtörténhet.

24. Módosított jogszabály hatályon kívül helyezése esetén a korábbi módosító rendelkezéseket is hatályon kívül kell helyezni (12/1987. (XII. 29.) IM r. 9. § (2) bek.). A módosított jogszabály újabb módosításakor a korábbi módosító jogszabályt csak akkor szükséges hatályon kívül helyezni, ha az a módosításon kívül egyéb rendelkezést nem tartalmaz.

Példa
Egyidejűleg hatályát veszti a gazdasági társulások munkaügyi kérdéseiről szóló 12/2978. (IX. 5.) MüM rendelet, valamint az azt módosító 8/1984. (III. 27.) ÁBMH rendelkezés és 6/1985. (IV. 13.) ME rendelet 7. §-a.
Egyidejűleg hatályát veszti az R. módosításáról szóló 9/1981. (II. 23.) ÉVM-MüM együttes rendelet.

25. a) A záró rendelkezések között lehet kimondani, hogy a jogszabály végrehajtása kinek a feladatkörébe tartozik. Ez nem jelenti a jogalkotásra való felhatalmazást.
b) Ha a jogszabály egészének vagy több rendelkezésének végrehajtásához külön jogszabály kiadása szükséges, az erre vonatkozó felhatalmazás a záró rendelkezések közé kerül. Ha csak egyes rendelkezések végrehajtása szükséges, a felhatalmazást e rendelkezésről szóló §-ban lehet megadni.

Példa
E törvényerejű rendelet végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik. Felhatalmazást kap a belügyminiszter, hogy
a) meghatározza ...
b) a külügyminiszterrel egyetértésben szabályozza

A jogszabály melléklete
26. Mellékletben indokolt elhelyezni a jogszabály szövegében jellege vagy terjedelme miatt, illetőleg más okból el nem helyezhető szöveget (pl. táblázat, ürlapminta, alapszabályminta). Kivételesen a melléklet tartalmazhatja a hatályon kívül helyezett jogszabályok felsorolását, feltéve hogy a jogszabály nemcsak erről szól.

27. A melléklet a jogszabály része, ezért a jogszabály szövege utaljon a mellékletben foglaltakra, és a melléklet is a címében – lehetőség szerint – arra a rendelkezésre (§, bekezdés stb.), amelyhez kapcsolódik.

Az indokolás
28. a) A törvényjavaslathoz és a törvényerejű rendelet tervezetéhez készült indokolás – a jogszabály tagolásának megfelelően – az egyes részekhez, fejezetekhez, alcímekhez vagy §-okhoz kapcsolódik.
b) Nagyobb terjedelmű jogszabály esetén vagy ha egyébként szükséges; általános és részletes indokolás készíthető.

Példa
Indokolás
az oktatásról szóló törvényjavaslathoz
Általános indokolás

Részletes indokolás

IV. fejezet
A pedagógusok és az oktatók
A 40 – 41. §-hoz

III.
A JOGSZABÁLY SZERKEZETI FELÉPÍTÉSE
29. a) A jogszabályt az áttekinthetősége érdekében - a terjedelmét és jellegét figyelembe véve - megfelelően tago1ni kell. A tartalom megértését, illetőleg a szövegre való hivatkozást segítő tagolás a jogszabály mellékleteinél is nélkülözhetetlen.
b) A jogszabály részekre, ezen belül fejezetekre, a fejezeten belül alcímekkel megjelölt egységekre tagolható. A felsorolt nagyobb egység kialakítására akkor kerülhet sor, ha a kisebb egység szerinti tagolás nem elegendő. A különböző egységek számozása folyamatos.

Példa
MÁSODIK RÉSZ
A VAGYONSZERZÉSI ILLETÉKEK
III. FEJEZET
Az öröklési és az ajándékozási illeték
Az illeték tárgya
Az illeték mértéke

30. A végrehajtási jogszabály szerkezete általában a végrehajtandó jogszabály szerkezetéhez igazodik. A végrehajtási jogszabály egyes §-ai lehetőleg a végrehajtandó jogszabály megfelelő §-aihoz kapcsolódjanak. Az ennél kisebb egységek szerinti kapcsolódást célszerű mellőzni.

A szakasz
31. a) A jogszabályban a szabályozás alapegysége a szakasz (paragrafus), amelynek jele a §. A §-okat a jogszabályban folyamatosan, arab számmal jelöljük.
b) Ha a §-ban foglalt szabály feltételt vagy kivételt állapít meg, ez lehetőleg az alaprendelkezést tartalmazó §-ban – az alaprendelkezést követő bekezdésekben – vagy közvetlenül utána történjék.

32. a) A § – terjedelme vagy a benne foglalt szabály tartalma alapján – zárójelben levő arab számmal megjelölt bekezdésekre osztható.
b) A § és a bekezdés az abc kisbetűivel, illetőleg arab sorszámmal megjelölt pontokra és alpontokra tagolható.
c) A § – az áttekinthetőség érdekében – általában csak néhány bekezdésből álljon.
d) A jogszabályban a gondolatjellel történő tagolás (felsorolás) nem célszerű, mert megnehezíti a szövegre való hivatkozást.

Az alcím
33. A §-t; illetőleg ugyanazt a kérdést szabályozó több §-t alcímmel lehet ellátni. Ilyenkor lehetőleg a jogszabály valamennyi §-a valamely alcím alá tartozzon, kivéve a jogszabály vagy a fejezet elején levő egy vagy több §-t. Az alcím megelőzi a § sorszámát.

IV.
A JOGSZABÁLYSZERKESZTÉS SAJÁTOS ESETEI
A jogszabálymódosítás
34. a) Módosító jogszabályt általában akkor célszerű alkotni, ha a hatályos jogszabály megváltoztatása kisebb jelentőségű vagy csekélyebb terjedelmű. Más esetben vagy ha az alapjogszabályt már többször módosították, helyesebb új jogszabályt alkotni.
b) A jogszabályok közötti hierarchikus kapcsolatra való tekintettel elvileg lehetséges, hogy magasabb szintű jogszabály módosítson alacsonyabb szintű jogszabályt. Erre a jogterület átfogó rendezése során kerülhet sor.
c) Egy jogszabály többet általában akkor módosítson, ha ezek rendelkezései azonos tárgykörbe tartoznak. A jogterület átfogó szabályait tartalmazó magas szintű jogszabályt (kódexet) azonban általában önálló jogszabályban indokolt módosítani.

Példa
A módosítások helytelen összevonására példa az egyes polgári jogi szabályok módosításáról szóló 1984. évi 33. törvényerejű rendelet, amely a Ptk-t, a Pp-t és a Vht-t módosította.

35. A több jogszabályhoz kapcsolódó jogszabály (pl. szabálysértési kódex, illetékkódex) gyakori módosításának elkerülése érdekében helyes, ha a módosításra vonatkozó igényt e kapcsolódó jogszabály előkészítéséért felelős minisztériummal, országos hatáskörű szervvel közlik, és egyeztetik a módosítás időpontját. Az egyidejű módosítás érdekében célszerű, ha az ilyen jellegű jogszabályok módosításának előkészítéséről kellő időben tájékoztatást kap a többi jogszabályelőkészítő szerv, hogy a saját feladatkörükben is megvizsgálhassák a módosítás szükségességét, és indítványaikat megtehessék. Az így összegyűjtött javaslatok alapján az adott jogszabály módosítására általában évente csak egy ízben kerüljön sor. Ha a jogrendszer egysége megkívánja, a soron kívüli módosítás is lehetséges.

36. A módosító jogszabály címében elegendő csak a módosításra utalni, a kiegészítésre és hatályon kívül helyezésre csak akkor, ha egyéb módosításra nem kerül sor.

Példa
A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról szóló 1986. évi IV. törvény a helyes cím, holott a törvény több kiegészítő és hatályon kívül helyező rendelkezést is tartalmaz.

37. A jogszabály módosítása ne terjedjen ki a jogszabály címére, egyrészt mert a cím a jogszabály azonosíthatóságának egyik eleme, másrészt mert a cím a jogszabály lényegét fejezi ki, és ha a változás olyan mértékű, amely a cím változtatását is szükségessé teszi, akkor új jogszabály alkotása indokolt, figyelemmel a 33. pontban említettekre.

38. A módosító jogszabályban használt fogalmak, kifejezések legyenek összhangban a módosított jogszabály fogalmaival, szóhasználatával (pl. a gyűjtőfogalmak).

39. A módosító jogszabály tartalmazza a rendelkezés új szövegét. Ennek során a változatlanul maradó szövegből annyit ismételjen meg – zárójelben, más betűtípussal –, hogy a módosításként közölt új szöveg önmagában is érthető legyen.

Példa
19. § A Vht. 51. §-a (2) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A levonás a munkabér 50%-áig terjedhet az alábbi követelések fejében:)
„c) a társadalmi tulajdonban okozott kár és leltárhiány, továbbá a szerződéses (bérleti) üzemeltetés során keletkezett tartozás megtérítése,”.

40. a) A módosítást úgy helyes elvégezni; hogy az új szöveg a korábbi szöveggel egységes szerkezetbe foglalható legyen. Ezért általában egy vagy több §-t, bekezdést vagy pontot a maga egészében célszerű újraszövegezni. Az ilyen jogszabálymódosítás úgy történik, hogy az új rendelkezés a korábbinak a helyébe lép.
b) A „helyébe lép” kifejezés azt is jelenti, hogy a korábbi rendelkezés a hatályát veszti, és helyette a helyébe lépő új rendelkezés a hatályos. A korábbi rendelkezést ilyenkor nem szükséges kifejezetten is hatályon kívül helyezni.
c) Ha a módosítandó jogszabály valamely rendelkezése úgy veszti a hatályát, hogy a helyébe nem lép más rendelkezés, a hatályon kívül helyezésről a záró rendelkezések között célszerű rendelkezni.

41. a) A módosító jogszabály valamely §-a a módosított jogszabálynak általában csak egyetlen vagy közvetlenül egymás után következő több §-át módosítsa.
b) Ha a módosított jogszabály adott §-ának közvetlenül egymás után következő több bekezdését vagy pontját kell módosítani, a korábbi rendelkezések helyébe lépő új rendelkezéseket a módosító jogszabály adott §-ának egyetlen bekezdésébe lehet foglalni.

Példa
2. § (1) A Csjt. 3. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: ...
42. a) A korábbi jogszabályt kiegészítő rendelkezés feltünteti azt a jogszabályhelyet, amelyet kiegészít.

Példa

„(3) A becsérték nem lehet kevesebb a lakáshasználatbavételi díjnál.”

b) Ha az eredetileg bekezdés nélküli § új bekezdéssel egészül ki, azt is helyes kimondani, hogy a § jelenlegi szövege (1) bekezdésre módosul.

Példa
A 8/1987. (X. 21.) IM rendelet 5. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, és a jelenlegi szövege (1) bekezdésre módosul:
„(2) Felülvizsgálati kérelem esetén a becsértéket a bíróság állapítja meg.”

c) Ha az eredeti § rendelkezései is hatályban maradnak, és a kiegészítő rendelkezés a § egyes bekezdései közé ékelődik, a bekezdések számozása módosul. Ez irányadó akkor is, ha a kiegészítésen kívül módosításról is szó van. Az ilyen módosítást célszerű elkerülni a hatályos rendelkezések megállapításának nehézsége, a félreértések miatt, továbbá azért, mert a számítógépes jogszabálynyilvántartásban is problémát okoz.

Példa
A 8/1987. (X.21.) IM rendelet 7. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki, és a jelenlegi (4) – (5) bekezdésének számozása (5) – (6) bekezdésre módosul:
A Ptk. 301. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek; egyidejűleg a jelenlegi (2) és (3) bekezdés számozása (3) és (4) bekezdésre módosul: ...
d) Ha a jogszabály szövegébe új §-t kell felvenni, ezt úgy jelölhetjük, hogy a kiegészítendő jogszabály megelőző §-ának számát törjük az abc nagybetűivel. Egyébként azonban a §-ok számozása ne változzék, tekintettel a c) pontban említett indokokra.

Példa
Az R. végrehajtásáról szóló 2/1976. (VI. 17.) HM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) a következő 26/A26/C. §-sal egészül ki: ...

e) A módosítás során a korábbi módosításkor hatályon kívül helyezett § vagy bekezdés szövege helyére új rendelkezés felvehető.

Példa
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) a következő 38. §-sal egészül ki: ...

f) A jogszabály kiegészítése során a módosításra vonatkozó szerkesztési módszerek is irányadóak.

43. a) A „módosul” kifejezést használhatjuk, ha a korábbi jogszabály valamely szerkezeti egysége (§, bekezdés, pont stb.) csak részben és kisebb mértékben változik meg.

Példa
Az R. 4. §-ának (2) bekezdésében említett értékhatár 1500 forintra módosul.

b) Ha valamely szerv vagy jogintézmény elnevezése módosul, a módosulást a jogszabály általánosságban mondja ki.

Példa
A „panasz” szó a jogszabályokban „felülvizsgálati kérelem” kifejezésre módosul.
Ahol a jogszabály a „Magyar Kereskedelmi Kamarát” említi, ott a „Magyar Gazdasági Kamarát” kell érteni.

44. a) A jogszabály mellékletének módosítására a módosító jogszabály szövege utaljon, és a módosításra általában a mellékletben kerüljön sor.

Példa
Az R. melléklete e rendelet mellékletének megfelelően módosul.

b) Ha a módosítás olyan mértékű, hogy a melléklet helyébe célszerű újat iktatni, a melléklet megjelölésében mind a módosító, mind a módosuló jogszabályra utalni kell. Ugyanez vonatkozik az új melléklettel történő kiegészítésre is.

Példa

45. A jogszabály módosításának sajátos esete az, ha a jogalkotó a módosítással egyidejűleg a jogszabály egységes, új szövegét is megállapítja. Az ilyen jogszabályra való hivatkozáskor nem a módosító és egységes szöveget megállapító, hanem az eredeti jogszabályt keli megnevezni, de célszerű utalni az újabbra is; mert az egységes szöveg tagolása az eredetiétől eltérő lehet.

Példa
A Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény – amelynek módosított és egységes szövegét az 1972. évi I. törvény állapította meg – 30. §-ának ...

A jogszabályok egységes szerkezetbe foglalása
46 A jogszabályok egységes szerkezetbe foglalására – a jogszabályban meghatározott kötelező eseteken kívül – általában akkor kerül sor, ha a jogszabály széles kört érint, illetőleg azt többször módosították. Az egységes szerkezetbe foglalást a jogalkalmazásban érdekelt bármely szerv kezdeményezheti.

47. a) A jogszabály és az egy vagy több végrehajtási jogszabály egységes szerkezetbe foglalása során a végrehajtási jogszabály rendelkezéseit lehetőleg a végrehajtandó jogszabály megfelelő §-ait követően kell felvenni. Ha a végrehajtandó jogszabály egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról külön jogszabály rendelkezik, azt is e rendelkezést követően lehet – teljes egészében – felvenni.
b) Az egységes szerkezetbe foglalt jogszabályok világos elkülönítése a jogszabályonként eltérő betűtípus alkalmazásával történik.

48. Az egységes szerkezetbe foglalt szöveg bevezető része jelölje meg a közölt jogszabályokat és rövidítéseiket, a figyelembe vett módosító jogszabályokat, valamint az egyes jogszabályokban alkalmazott betűtípusokat. Ezután következik a végrehajtási jogszabály bevezető része.

Példa
(Az álló betűs szöveg a módosított 1979: 18. tvr. (Vht.), a dőlt betűs szöveg a módosított 14/1979. (IX. 17.) IM r. (Vhr.) szövege.)
A bírósági végrehajtásról szóló 1979: 18. tvr. (Vht.) 115. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem: ...

49. Ha egyes rendelkezések a hatályukat vesztették, a §, bekezdés vagy pont mellett a „hatályát vesztette” szöveget tüntessük fel.

V.
A JOGSZABÁLYOK SZÖVEGEZÉSE
50. a) A jogszabály szövege feleljen meg a nyelvhelyességi szabályoknak, legyen egyértelmű, áttekinthető és közérthető, lehetőleg rövid mondatokból álljon, kerülje a bonyolult mellékmondatokat.
b) A jogszabály szövege rövidítéseket, betűszavakat csak kivételesen olyankor használjon, ha az a jogszabályban gyakran előfordul, és a teljes formájában való használata nehézkessé teszi a szöveget. A rövidítés: betűszó, és előtte a névelő használata eszerint alakul (pl. az R.).

51. Idegen szó vagy kifejezés akkor használható, ha nincs megfelelő magyar szó, vagy az idegen szó, kifejezés közismertebb, pontosabb, egyértelműbb.

52. a) A szavak értelmének megállapításakor elsősorban a magyar nyelv értelmező szótárai az irányadók.
b) A szakkifejezéseket és fogalmakat a jogszabály abban az értelemben használja, ahogyan azokat a szaknyelv használja. Ha azonban a szakkifejezésnek van ugyanabban az értelemben használt köznyelvi változata is, a jogszabály ezt alkalmazza.
c) A jogszabályban ne legyenek bonyolult, nehézkes kifejezések.

53. Ha a jogszabályban használt kifejezés jelentése eltér a köznyelvi vagy szaknyelvi értelmétől, a jogszabály a kifejezést félreérthetetlenül magyarázza meg.

54. a) Ugyanannak a fogalomnak a megjelölésére csak ugyanaz a kifejezés használható. Rokonértelmű kifejezések nemcsak az adott jogszabályban, hanem a jogágon és a jogrendszeren belül sem használhatók.
b) A jogszabály sajátos gyűjtőfogalmat akkor határozzon meg, ha az a köznyelvben nincs meg, vagy azt a jogalkotó a köznyelvtől eltérő tartalommal használja. A gyűjtőfogalmak – ha nem ad alkalmat a félreértésre – feleljenek meg a köznyelvi kifejezéseknek.

Példa
Aki a vízijárművek, úszó munkagépek és úszóművek (a továbbiakban együtt: hajó) ...

55. a) Ha a jogszabályban a jogalkotó a fogalomhoz tartozó valamennyi egyedre nézve rendelkezik, a fogalmat általában egyes számban használjuk.
b) A kötelezettség az ige kijelentő mód jelenidejű alakjával is kifejezhető, főként akkor, ha állami szerv feladatának meghatározásáról van szó, minthogy ez egyben kötelezettséget is jelent.

Példa
„Azokról a nagykorú személyekről, akiknek nincs választójoguk, a helyi tanács végrehajtó bizottsága névsort készít.”
A mondat azt fejezi ki, hogy: kell (köteles) készíteni.

Dr. KulcsárKálmán s. k.,
igazságügyminiszter

Melléklet a 7001/1988. (IK 11.) IM irányelvhez

JOGSZABÁLYRÖVIDÍTÉSEK
az 1988. szeptember 1-jei helyzetnek megfelelően

Rövid név

Rövidítés

Teljes megjelölés

Alkotmány

Alk.

1949. évi XX. törvény a Magyar Népköztársaság
alkotmányáról

államigazgatási
eljárási törvény

Áe.

1957. évi IV. törvény az államigazgatási
eljárás általános szabályairól

állampolgársági törvény

Át.

1957. évi V. törvény az állampolgárságról

általános forgalmi adó
törvény

Áfat.

1987. évi V. törvény az általános forgalmi
adóról

bányatörvény

Bt.

1960. évi III. törvény a bányászatról

belkereskedelmi törvény

Bkt.

1978. évi I. törvény a belkereskedelemről

bírósági törvény

Bsz.

1972. évi IV. törvény a bíróságokról

bírósági végrehajtási
tvr.

Vht.

1979. évi 18. törvényerejű rendelet a
bírósági végrehajtásról

büntetésvégrehajtási
tvr.

Bvt.

1979. évi 11. törvényerejű rendelet a
büntetések és az intézkedések végrehajtásáról

büntető eljárási törvény

Be.

1973. évi I. törvény a büntető eljárásról

Büntető Törvénykönyv

Btk.

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

Büntető Törvénykönyv
hatálybalépéséről
szóló tvr.

Btké.

1979. évi 5. törvényerejű rendelet a Büntető
Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény
hatálybalépéséről és végrehajtásáról

családjogi törvény

Csjt.

1952. évi IV. törvény a házasságról, a
családról és a gyámságról

családjogi törvény
hatálybalépéséről
szóló tvr.

Csjté.

1952. évi 23. törvényerejű rendelet a
házasságról, a családról és a gyámságról szóló
1952. évi IV. törvény hatálybalépése és
végrehajtása, valamint a személyi jog egyes
kérdéseinek szabályozása tárgyában

egészségügyi törvény

Et.

1972. évi II. törvény az egészségügyről

erdőtörvény

Evt.

1961. évi VI. törvény az erdőkről és a
vadgazdálkodásról

élelmiszertörvény

ÉIt.

1976. évi IV. törvény az élelmiszerekről

építési törvény

Ét.

1964. évi III. törvény az építésügyről

fogyasztási szövetkezeti tvr.

Ftvr.

1971. évi 35. törvényerejű rendelet
a fogyasztási, értékesítő és beszerző
szövetkezetekről

földtörvény

Ftv.

1987. évi I. törvény a földről

honvédelmi törvény

Hvt.

1976. évi I. törvény a honvédelemről

illetéktörvény

It.

1986. évi I. törvény az illetékekről

ingatlannyilvántartási tvr.

Inyt.

1972. évi 31. törvényerejű rendelet az ingatlannyilvántartásról

ipari szövetkezeti tvr

Iszt.

1971. évi 32. törvényerejű rendelet az ipari szövetkezetekről

jogtanácsosi tvr.

Jt.

1983. évi 3. törvényerejű rendelet a jogtanácsosi tevékenységről

közúti közlekedési törvény

Kt.

1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről

közúti közlekedési rendelet

Kresz

a közlekedési miniszter és a belügyminiszter
1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelete a közúti közlekedés szabályairól

külkereskedelmi törvény

Kkt.

1974. évi III. törvény a külkereskedelemről

mezőgazdasági termelőszövetkezeti törvény

Tszt.

1967. évi III. törvény a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről

Munka Törvénykönyve

Mt.

1967. évi II. törvény a Munka Törvénykönyvéről

Munka Törvénykönyvének végrehajtási rendelete

Mt.V.

a Minisztertanács 48/1979. (XII. 1.) MT
rendelete a Munka Törvénykönyvéről szóló
1967. évi II. törvény végrehajtásáról

nemzetközi magánjogi tvr.

Nmt.

1979. évi 13. törvényerejű rendelet a
nemzetközi magánjogról

oktatási törvény

Ot.

1985. évi I. törvény az oktatásról

pénzügyi törvény

Ápt.

1979. évi II. törvény az állami pénzügyekről

Polgári perrendtartás

Pp.

1952. évi III, törvény a Polgári
perrendtartásról

Polgári perrendtartás hatálybalépéséről szóló tvr.

Ppé.

1952. évi 22. törvényerejű rendelet a
Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi
III. törvény hatálybaléptetéséről,
végrehajtásáról

Polgári Törvénykönyv

Ptk.

1959. évi IV. törvény a Magyar Népköztársaság
Polgári Törvénykönyvéről

Polgári Törvénykönyv
hatálybalépéséről szóló tvr.

Ptké.

1960. évi 11. törvényerejű rendelet a
Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és
végrehajtásáról

postatörvény

Pt.

1964. évi II. törvény a postáról és
a távközlésről

sajtótörvény

St.

1986. évi II. törvény a sajtóról

statisztikai törvény

Stt.

1973. évi V. törvény a statisztikáról

szabadalmi törvény

Szt.

1969. évi II. törvény a találmányok
szabadalmi oltalmáról

szabálysértési törvény

Sztv.

1968. évi I. törvény a szabálysértésekről

személyi jövedelemadó törvény

Szjat

1987. évi VI. törvény a magánszemélyek
jövedelemadójáról

szerzői jogi törvény

Szjt.

1969. évi III. törvény a szerzői jogról

szövetkezeti törvény

Szvt.

1971. évi III. törvény a szövetkezetékről

tanácstörvény

Tt.

1971. évi I. törvény a tanácsokról

társadalombiztosítási törvény

Tbt.

1975. évi II. törvény a társadalombiztosításról

természetvédelmi tvr.

Tvt.

1982. évi 4. törvényerejű rendelet a természetvédelemről

tervezési törvény

Ntt.

1972. évi VII. törvény a népgazdasági tervezésről

ügyészségi törvény

Ütv.

1972. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság ügyészségéről

ügyvédi tvr.

Üt.

1983. évi 4. törvényerejű rendelet az ügyvédségről

választási törvény

Vát.

1983. évi III. törvény az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról

vállalati törvény

Vt.

1977. évi VI. törvény az állami vállalatokról

vámtvr.

Vámt.

1966. évi 2. törvényerejű rendelet a vámjog szabályozásáról

védjegytörvény

Vjt.

1969. évi IX. törvény a védjegyről

vízügyi törvény

Vizt.

1964. évi IV. törvény a vízügyről

1

Az irányelvet a 2007: LXXXII. törvény 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte 2008. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére